Magyar-görög: edzőjével sakkozott a védő, amikor megtudta, behívták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 12:36
Szélesi Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia védője éppen edzőjével, Benczés Miklóssal sakkozott, amikor megtudta, hogy biztonsági tartalékként behívták a válogatottba.

„Nagy meglepetésként ért a hír – mondta Szélesi Zoltán a puskasakademia.hu-nak. – Éppen Benczés Miklóssal sakkoztunk edzés után, amikor Fiola Attila közölte, hogy biztonsági tartalékként számítanak rám. Ráadásul a keret kihirdetése előtti este, születésnapja alkalmából felköszöntöttem telefonon Palit, aki egy szóval sem említette, hogy számítanak rám. Nagyon sok szép emlékem van a válogatottságaimról, mindig felemelő érzés felhúzni a címeres mezt. A biztonsági tartalék szerep azt jelenti, folyamatos készenlétben kell legyek a jövő héten, hogy váratlan sérülés esetén azonnal tudjak csatlakozni a szűk kerethez. Nagyon kemény találkozót várok, hiszen mind a két csapat számára nagy tétje van a mérkőzésnek.” Szélesi Zoltán a puskasakademia.hu-nak. – Éppen Benczés Miklóssal sakkoztunk edzés után, amikor Fiola Attila közölte, hogy biztonsági tartalékként számítanak rám. Ráadásul a keret kihirdetése előtti este, születésnapja alkalmából felköszöntöttem telefonon Palit, aki egy szóval sem említette, hogy számítanak rám. Nagyon sok szép emlékem van a válogatottságaimról, mindig felemelő érzés felhúzni a címeres mezt. A biztonsági tartalék szerep azt jelenti, folyamatos készenlétben kell legyek a jövő héten, hogy váratlan sérülés esetén azonnal tudjak csatlakozni a szűk kerethez. Nagyon kemény találkozót várok, hiszen mind a két csapat számára nagy tétje van a mérkőzésnek.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT GÖRÖGORSZÁG ELLEN KÉSZÜLŐ KERETÉNEK NÉVSORA

KAPUSOK
Bogdán Ádám
(Bolton Wanderers – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)

VÉDŐK
Fiola Attila
(Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth – Németország), Leandro de Almeida (Omonia Nicosia – Ciprus), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)

KÖZÉPPÁLYÁSOK
Elek Ákos
(Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros), Hajnal Tamás (Ferencváros), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)

TÁMADÓK
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

BIZTONSÁGI TARTALÉKOK

Bartha László (Paksi FC), Böde Dániel (Ferencváros), Forró Gyula (Újpest FC), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg – Ausztria), Lang Ádám (Győri ETO FC), Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC), Varga József (Debreceni VSC-Teva)

Legfrissebb hírek

Görögország fölényes győzelemmel szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.25. 18:19

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18
Ezek is érdekelhetik