Eb 2016: Egy tucat idióta miatt bűnhődnek a szurkolók - Matics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.13. 21:27
Nemanja Matics, a szerb labdarúgó-válogatott középpályása szerint „egy tucat idióta" miatt lesznek kénytelenek zárt kapuk mögött lejátszani pénteken a dánok elleni Európa-bajnoki selejtezőjüket.

A Chelsea légiósa a mérkőzést megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt erről, utalva arra, hogy október 14-én félbeszakadt a Szerbia–Albánia találkozó, mivel valaki egy quadrokopterrel (négyrotoros távirányítható helikopter) a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé, emiatt verekedés tört ki a játékosok között, s ehhez a szurkolók is csatlakoztak. Az európai szövetség (UEFA) másfél héttel később 3–0-s eredménnyel a szerbeknek ítélte a mérkőzést, de három pontot le is vont tőlük, s arra kötelezte őket, hogy soron következő két Eb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött rendezzék meg.

„Nagy szükségünk lenne a drukkereinkre, de egy tucat idióta miatt ők nem lehetnek velünk, az üres lelátók pedig hátráltatni fognak minket egy nagyon fontos találkozón" – mondta Matics.

Az októberi meccs az első félidő 42. percében, 0–0-s állásnál szakadt félbe. A szerb szurkolók berohantak a pályára, megtámadták és megdobálták az albán futballistákat, ők az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró végleg lefújta a mérkőzést.

Nagy-Albánia eszméje sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelentené. A szerbek pedig a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem ismerik el, szerintük Koszovó Szerbia tartománya.

Az UEFA a szerbekre kirótt büntetésen felül mindkét szövetséget 100 ezer euró megfizetésére kötelezte.

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
23 órája

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17
Ezek is érdekelhetik