Eb 2016: Mi vagyunk a legjobbak, ott leszünk az Eb-n - C. Ronaldo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 08:54
Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott klasszisa a Dánia ellen megnyert Eb-selejtező után elmondta, biztos benne, hogy nemzeti csapata ott lesz a 2016-os Európa-bajnokságon.

Ahogy arról beszámoltunk, az I-csoportban a portugálok az utolsó pillanatban szerzett Cristiano Ronaldo-góllal hozták el a három pontot Dániából. Ahogy arról beszámoltunk, az I-csoportban a portugálok az utolsó pillanatban szerzett Cristiano Ronaldo-góllal hozták el a három pontot Dániából.

„Már korábban is mondtam, biztos vagyok benne, hogy a csoportunk élén fogunk végezni, és kijutunk az Európa-bajnokságra, mi vagyunk a legjobbak ebben az ötösben. Kellett ez a siker, a pályán is bizonyítani fogjuk, hogy helyünk van az kontinensbajnokságon” – mondta az RTP-nek a találkozó után Cristiano Ronaldo, aki Kjaer segítségével csúsztatott Kasper Schmeichel kapujába az utolsó utáni pillanatban Koppenhágában.

CR és társai legközelebb november 14-én Örményország ellen lépnek pályára. A portugálok két meccs után az I-csoport harmadik helyén állnak.

I-CSOPORT
DÁNIA–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0)
Koppenhága, Parken. V: Brych (német)
DÁNIA: K. Schmeichel – L. Jacobsen, Kjaer, Agger, Boilesen (S. Poulsen, 58.) – Höjbjerg, Kvist – Vibe (Bech, a szünetben), Eriksen (Kahlenberg, 84.), Krohn-Deli – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
PORTUGÁLIA: Patricio – Cedric, R. Carvalho, Pepe, Eliseu – Moutinho, W. Carvalho, Tiago (Quaresma, 84.) – Danny (Éder, 77.) – C. Ronaldo, Nani (Joao Mário, 68.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
G: C. Ronaldo (95.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 3 1 1 1 3–3 0 4
2. Albánia 2 1 1 2–1 +1 4
3. Portugália 2 1 1 1–1 0 3
4. Szerbia 1 1 1–1 0 1
5. Örményország 2 1 1 2–3 –1 1
Legfrissebb hírek

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
1 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

A portugálok játékosa lehallgatta a norvég időkéréseket a férfi kézi Eb-n – videó

Kézilabda
2026.01.27. 10:16

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

Történelmi sikert aratott a feröeri válogatott; Izland továbbjutott a mieink csoportjából

Kézilabda
2026.01.18. 20:04

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52
Ezek is érdekelhetik