Eb 2016: Nagy szó lenne, ha kezdő lehetnék - Varga Roland

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 13:46
Ha Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy dönt, az északírek ellen léphet pályára először tétmeccsen a nemzeti tizenegyben Varga Roland. A Győri ETO támadója a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, nem szeretne rágörcsölni a mérkőzésre.

„Már az is nagy szó lenne, ha ott lehetnék a kezdőcsapatban, de hogy így lesz-e, azt egyelőre alighanem csupán Pintér Attila és a szakmai stáb tagjai tudják… – mondta Varga. – Hallottam, a kapitány a hét elején úgy nyilatkozott, kilenc-tíz poszton megvannak az emberei, azokban a pozíciókban már tudja, kik lesznek ott vasárnap este a pályán. Ugyanakkor az, aki ismeri Pintér Attilát, azt is tudja, ő az a típusú edző, aki az utolsó pillanatban hirdeti ki a kezdőt – így volt ez Győrben is. Ennek az az előnye, hogy az összes játékos kiéhezve várja a mérkőzést, hiszen úgy kell készülnie, hogy az első perctől kezdve ott lehet a pályán.” Varga. – Hallottam, a kapitány a hét elején úgy nyilatkozott, kilenc-tíz poszton megvannak az emberei, azokban a pozíciókban már tudja, kik lesznek ott vasárnap este a pályán. Ugyanakkor az, aki ismeri Pintér Attilát, azt is tudja, ő az a típusú edző, aki az utolsó pillanatban hirdeti ki a kezdőt – így volt ez Győrben is. Ennek az az előnye, hogy az összes játékos kiéhezve várja a mérkőzést, hiszen úgy kell készülnie, hogy az első perctől kezdve ott lehet a pályán.”

„Tisztában vagyok vele, hogy ez lehet az első tétmeccsem a válogatottban, de nem foglalkozom a kérdéssel... Kétszer csereként álltam be, legutóbb a kazahok ellen viszont már kezdő voltam, és ha csak a statisztikát veszem alapul, akkor optimista lehetek. A három meccsemen két gólt lőttem, legutóbb a Kazahsztán ellen három nullára megnyert mérkőzésen kifejezetten jól ment a játék, lendületes voltam, bejöttek a cseleim, talán nem véletlenül választottak meg a mezőny legjobbjának. De ezek a meccsek már elmúltak, most az északírek ellen kell bizonyítani.”

„Ha most rágörcsölnék erre a mérkőzésre, akkor magamnak ártanék a legtöbbet. Ha a nap huszonnégy órájában azon gondolkodnék, Pintér Attila vajon miként dönt, betesz-e a kezdőcsapatba, vagy csupán csereként küld pályára, akkor vasárnap estére olyannyira túlpörögném magam, hogy talán az egyenesen felém guruló labdát sem találnám el. Nyugodt szeretnék maradni, tudatosan elterelem a gondolataimat a meccsről. Szerintem akkortól kell maximálisan koncentrálnunk, amikor a játékvezető belefújt a sípjába. Számunkra akkor kezdődik majd a nagy nap.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik