Euro 2016: Piturca a finnektől jobban tart, mint a magyaroktól

MTI MTIMTI MTI
2014.07.04. 16:59
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőcsoportjából – amelyben Magyarország is szerepel – Görögország után Finnországot tartja csapata legerősebb ellenfelének.

Victor Piturcával a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) honlapján jelent meg terjedelmes interjú pénteken.

Piturca Görögországot tartotta csapata legerősebb ellenfelének, s azt nyilatkozta, figyelemmel követte a megújult magyar válogatott mérkőzéseit is.

„Ez egy teljesen más csapat, mint amelyikkel legutóbb megmérkőztünk” – mondta a kapitány, s hozzátette, Dan Apolzan (a román szövetség edzőiskolájának igazgatója) ott volt a magyar–finn barátságos mérkőzésen, így megvan minden adatuk a meccsről.

„Finnország lesz a legveszélyesebb ellenfelünk a görögök után, mert a korábbi selejtezők során, de a Magyarországgal vívott felkészülési mérkőzésen is remekül teljesített, elszántan futballozott” – jelentette ki Piturca, aki szerint a finneknek jó technikai képességű és a taktikai utasításokat fegyelmezetten betartó játékosaik vannak.

A román kapitány életbevágóan fontosnak tartotta, hogy jól induljon csapata számára a selejtezősorozat. Úgy vélte, ha az első mérkőzésen pozitív eredményt sikerül elérni, az jó esélyeket adna a továbbjutáshoz. Románia Görögországgal kezdi a selejtezősorozatot idegenben, majd októberben a magyar válogatottat fogadja és Finnországba utazik, novemberben pedig Észak-Írország csapatával játszik hazai pályán.

Piturca úgy vélte: „tökéletes lenne”, ha csapatának az év végéig kilenc vagy tíz pontot sikerülne gyűjtenie. Megemlítette, hogy keretében megvan az a 12-14 játékos, akire építhet, de szükség lenne további hat-hét futballistára. Fontosnak tartotta, hogy a válogatott játékosok folyamatosan játékban legyenek klubjaiknál, és ne sérüljenek meg. A nézőknek azt üzente: nem esne nehezére, hogy meg is ígérje a továbbjutást, de ez nem stílusa, inkább bizonyítani szeretne.

A román szövetségi kapitány – akinek 2016-ig van szerződése a szövetséggel – kijelentette, a legszívesebben Bölöni Lászlónak adná át a román válogatott irányítását.

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik