A németek idegenben lesznek Berlinben a törökök ellen

Vágólapra másolva!
2010.09.30. 17:42
null
Életkép az 1999-es német–törökről: többségben lesznek a félholdasok (Fotó: Imago)
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Berliner Zeitungnak adott interjújában elmondta: gyakorlatilag idegenbeli mérkőzésre számít a német fővárosban október 8-án a törökök elleni Eb-selejtezőn.

„Azt hiszem, bátran állíthatom ezt. Ott voltam nézőként 1999-ben, Münchenben a törökök elleni Eb-selejtezőn, és ott is hazai hangulatot teremtettek a szurkolóik. Most is arra számíthatunk, hogy a drukkerek legalább fele a török válogatottat fogja buzdítani” – mondta Löw.

Mind a Nationalelf, mind a török válogatott két győzelemmel kezdte a kontinensbajnoki selejtezőket, így az összecsapás nagyon fontos lehet az A-csoport elsősége szempontjából. Mindenesetre nagyon meglepő lenne, ha nem Németország és Törökország csatázna a végén az első helyért.

„Egyénileg kiváló képességű játékosaik vannak, nagyon motiváltak, hiszen lemaradtak a 2010-es világbajnokságról, most pedig bizonyítani akarnak. Guus Hiddink személyében kiváló edzőjük van, és közismert, hogy remek csapatot tud építeni. Nagy feladat áll előttünk – tekintett a mérkőzés elé Löw.

A Nationalelfből sérülés miatt mindenképpen hiányzik Michael Ballack, de Löw számít rá a továbbiakban.

„Michael biztosan folytatja a válogatottban, legalábbis én számolok vele” – mondta.

Löw pénteken hirdeti ki keretét, melyben valószínűleg helyet kap a Bundesliga meglepetés-listavezetőjének, a Mainznak két játékosa, André Schürrle és Lewis Holtby.

A-CSOPORT, AZ OKTÓBERI PROGRAM
2010. 10.08. Németország–Törökország
2010. 10.08. Kazahsztán–Belgium
2010. 10.08. Ausztria–Azerbajdzsán
   
2010.10.12. Belgium–Ausztria
2010.10.12. Kazahsztán–Németország
2010.10.12. Azerbajdzsán–Törökország
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 7–1 +6  6
2. Törökország 2 2 6–2 +4  6
3. Ausztria 1 1 2–0 +2  3
4. Belgium 2 2 2–4 –2  0
5. Azerbajdzsán 1 1 1–6 –5  0
6. Kazahsztán 2 2 0–5 –5  0
Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik