EYOF: vihar és éremeső – remekeltek a mieink

R. E. B./MTIR. E. B./MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.26. 18:58
A cselgáncsozó Szeredás Botond (60 kg), valamint a kajak-kenusoknál Szellák Szabina K-1 500 méteren, Molnár Csenge pedig C-1 500-on nyert aranyérmet a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Az uszodában is született magyar győzelem, az ötödik érmét begyűjtő Nagy Réka 200 vegyesen bizonyult a legjobbnak.


Molnár Csenge aranyérmes! (Fotó: MTI)
Molnár Csenge aranyérmes! (Fotó: MTI)

Három perccel az első A-döntő kezdete előtt fenyegetően morajlott az ég a kajak-kenu pálya felett Győrben, az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. Az 500 m-es finálék délutánjára aztán megérkezett a monszunszerű eső: bár elindították a fiúk K–1-es versenyét, nagyjából kétszázzal a cél előtt leszakadt az ég. Bár Opavszky Márk sokat nem látott a pályából, rögtön bronzéremmel adta meg az alaphangot.

„Amikor elkezdett zuhogni, kicsit megijedtem, de szerencsére nem folyt be a hajómba a víz. Esőben versenyeztem már, de hogy futam közben szakadjon le az ég, arra még nem volt példa. Alapvetően a dobogó volt a cél, s így, hogy megszereztem a harmadik helyet, abszolút elégedett vagyok” – nyilatkozta később Opavszky, aki a vízről egyenesen a hajótároló sátorba menekült. Döntője után az özönvízszerű esőben természetesen leállították a programot, amely jó félórás késéssel folytatódott. Igaz, olyan mennyiségű csapadék esett, hogy szinte a parton is lebonyolíthatták volna a futamokat...

Végül persze maradtak a vízen, s némi didergés után Szellák Szabina K–1 500 m-en megszerezte a kajak-kenus küldöttség első aranyát. A vízről csuromvizesen lejőve első dolga volt, hogy edzője, a kétszeres olimpiai bajnok Kőbán Rita nyakába ugorjon.

„Kicsit rosszul rajtoltam, bár így visszagondolva, lehet, hogy csak én éreztem így, és nem is volt gond. Egyáltalán nem izgultam, a korábbi futamok során megismertem az ellenfeleket, és úgy éreztem, jó leszek. Az volt a taktika, hogy hajtok végig, mehet, ami a csövön kifér, és nagyon feldob, hogy sikerült nyernem. A közönség rengeteget segített, hallottam a biztatást” – mondta mosolyogva Szellák.

Horváth Benedek sem látszott csalódottnak, sőt nagyon is feldobta a kenusok között szerzett második hely. „Már az is nagy dolog, hogy szerepelhettem az EYOF-on, hogy ráadásul dobogóra is állhatok, igazi siker nekem. Egy gyerekcsapat is itt volt a lelátón, nagyon lelkesen biztattak minket” – így Horváth.

A lányok hibátlannak bizonyultak az egyes finálékban, hiszen a már éppen csak csepergő esőben Molnár Csenge is győzött a kenusok között. „Tavaly, az Olimpiai reménységek versenyén már ízelítőt kaptam abból, mennyire erős a mezőny. Jól éreztem magamat: háromszáznál kellett rátennem egy lapáttal, és sikerült is megvalósítani a megbeszélt taktikát” – jegyezte meg a mindig mosolygós lány, akinek az arcáról most végképp nem lehetett letörölni a vigyort.

A leány kajakosok között másodikként végzett a Szellák, Rendessy Eszter páros, s ezüstérmes lett a Molnár, Horváth kenu vegyes páros is (merthogy rendhagyó módon kajakban és kenuban is egy hajóba ülnek-térdelnek a fiúk-lányok).

Az EYOF kajak-kenu versenyeiben egyesben három körös selejtezőből jutottak a négyfős döntőbe a versenyzők.

Bronzérmes lett a cselgáncsozó Özbas Szofi (52 kg) és Varga Brigitta (48 kg), a kajak egyesek ötszáz méteres távján Opavszky Márk, illetve az úszók közül Szabó-Feltéty Eszter 200 háton és Fábián Fanni 400 gyorson.

Szenzációsan versenyzett a Fehér Nóra, Schermann Bianka, Bácskay Csenge alkotta leány tornászválogatott, hiszen a csapatversenyben a 4. helyen végzett.

Schermann Bianka egyéni összetettben és talajon, Fehér Nóra egyéni összetettben, Bácskay Csenge pedig ugráson és talajon kvalifikálta magát a szerenkénti döntőkbe.

A lány kézilabdázók 23–20-ra kikaptak a románoktól, ennek ellenére csoportelsőként jutottak az elődöntőbe, míg a fiúk 29–28-ra győzték le a dánokat, így a csoportjuk harmadikjaként zártak, és az 5–8. helyért küzdhetnek a továbbiakban.

A röplabdázóknál a fiúk a lengyelektől, a lányok a szlovénoktól kaptak ki három szettben, mindkét együttes az 5–8. helyért játszik a folytatásban.

Mindkét magyar kosárcsapat győzött a szerdai zárófordulóban: a fiúk az észteket múlták felül 74–63-ra, csoportharmadikként az 5–8. helyért folytatják. A lányok a litvánokat verték 70–59-re, s veretlenül elődöntőbe jutottak.

A magyar csapat az éremtáblázat második helyén áll hét arany-, nyolc ezüst- és hét bronzéremmel.

EYOF
KAJAK-KENU
500 M
FIÚK
K–1:
1. Moritz Willi Florstedt (Németország) 1:45.168, 2. Bizov (Oroszország) 1:46.257, 3. Opavszky Márk 1:46.551.
K–2: 1. Nyikita Bizov, Dmitrij Morgunov (Oroszország) 1:36.283, 2. Florstedt, Kurth (Németország) 1:37.142, 3. Németh, Hvojnik (Szlovákia) 1:37.718, 4. Opavszky Márk, Keresztes Kristóf Domonkos 1:37.753.
C–1: 1. Manuel Fontan Senorans (Spanyolország) 1:58.666, 2. Horváth Benedek 2:00.331, 3. Minarik (Csehország) 2:02.054.
LEÁNYOK
K–1: 1. SZELLÁK SZABINA (MAGYARORSZÁG) 1:58.963, 2. Hardy (Németország) 1:59.905, 3. Milthers (Dánia) 2:00.599. K–2: 1. Vanessa Yvonne Bülow, Svenja Larissa Hardy (Németország) 1:49.203, 2. Szellák Szabina, Rendessy Eszter 1:49.844, 3. Zarubova, Hazova (Csehország) 1:51.355.
C–1: 1. MOLNÁR CSENGE (MAGYARORSZÁG) 2:18.031, 2. Valova (Szlovákia) 2:20.960, 3. Zsuk (Fehéroroszország) 2:21.643.
VEGYES
Vegyes. K–4: 1. Németország (Moritz Willi Florstedt, Elias Miguel Hurth, Vanessa Yvonne Bülow, Svenja Larissa Hardy) 1:34.088, 2. Szlovákia (Seregiova, Németh, Hvojnik, Jakubisova) 1:35.124, 3. Fehéroroszország (Hucki, Pascsanka, Sred Kazlovszki) 1:35.465, 4. Magyarország (Opavszky Márk, Szellák Szabina, Rendessy Eszter, Keresztes Domonkos Kristóf) 1:37.147
C–2: 1. Anasztaszija Zsuk, Vlagyiszlav Sahnicki (Fehéroroszország) 1:57.643, 2. Molnár Csenge, Horváth Benedek 1:57.801, 3. Minarik, Rahova (Csehország) 2:01.360

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik