Hajnal gólja édeskevés volt a Stuttgartnak Rómában

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 23:22
null
Hajnal Tamás ezzel a lövéssel szerezte meg a Stuttgart becsületgólját (Fotók: Action Images)
Hajnal Tamás gólt lőtt a VfB Stuttgart színeiben a Lazio otthonában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, a sváb csapat számára azonban ez csak szépségtapasz volt, a rómaiak ugyanis 3–1-re nyertek hazai pályán, így 5–1-es összesítéssel ők jutottak tovább. A Benfica kettős győzelemmel búcsúztatta a Bordeaux-t, a Newcastle a 94. percben fejelte a továbbjutását jelentő gólt az Anzsi ellen, míg a Fenerbahcénak hazai pályán a döntetlen is elég volt a Plzen ellen.

LAZIO–STUTTGART 3–1

Az amúgy sem túl biztató helyzetből induló Stuttgart hamar teljesen esélytelenné vált a továbbjutásra. Az első meccset 2–0-ra megnyerő Lazio a zárt kapus visszavágón már a 8. percre megduplázta előnyét, a cseh Libor Kozák talált be kétszer egymás után. 2–0

A rómaiaknak csupán Federico Marchetti sérülése adott okot aggodalomra, az Ogenyi Okazaki életveszélyes hazaadása után tisztázó kapust Vedad Ibisevic olyan szerencsétlen mozdulattal rúgta fejbe, hogy Marchettit a biztonság kedvéért kórházba szállították kivizsgálásra.

A Stuttgartnak öt gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz, ám csak egy sikerült neki. Erre az egyre viszont büszkék lehetünk, hiszen Hajnal Tamás lőtte, aki egy röviden kifejelt labdát ballal juttatott a hálóba. 2–1



A magyar középpályást a 74. percben lecserélte Bruno Labbadia, így már nem volt a pályán, amikor Kozák a hajrában megszerezte harmadik találatát is, beállítva a 3–1-es végeredményt. Egy olasz csapat tehát lesz a legjobb nyolc között a második számú európai kupában, német viszont nem.

NEWCASTLE–ANZSI MAHACSKALA 1–0
A múlt heti moszkvai 0–0-t látva az angliai visszavágón sem lehetett többre számítani a Newcastle–Anzsi Mahacskala összecsapáson. Az ezúttal „csak” öt franciával kezdő Newcastle a hazai pálya előnyét élvezve irányította a játékot az első negyvenöt perc során, tiszta lövőhelyzetet viszont nem nagyon tudott kialakítani a fegyelmezett orosz védelemnek „köszönhetően”. A vendégek – leginkább egy-két hazai hiba után – Samuel Eto’o és Odil Ahmedov révén betalálhattak volna, de nekik sem sikerült eltalálni a kaput.

Papiss Cissé (balra) ünnepli a Newcastle gólját
Papiss Cissé (balra) ünnepli a Newcastle gólját

Alig néhány perccel a második játékrész kezdete után a marokkói Mehdi Karszela-González hét perc alatt két, egyébként jogos sárgát kapott, így az Anzsi emberhátrányban volt kénytelen folytatni a mérkőzést.

Érthetően a „szarkák” ezután is fölényben voltak, igazi nagy helyzet viszont megint az Anzsi előtt adódott. Előbb Eto’o szinte az alapvonalról bivalyerős lövést adott le, amit Rob Elliot kapus bravúrral védett a röviden. Nem sokkal a lefújás előtt Mbark Buszufa szabadrúgásból szétforgácsolta a kapufát 18 méterről.

Már a hosszabbításra készülődhettek a felek, de a Newcastle tökéletesen időzített: épp a jelzett hosszabbítás leteltekor Sylvain Marveaux a jobb oldalról ballal remekül adott középre, ahol Papiss Cissé a védőjét megelőzve a kapu bal oldalába bólintott – továbbjuttatva csapatát a legjobb nyolc közé. 1–0

FENERBAHCE–PLZEN 1–1
A Fenerbahce az első félidő hajrájában szerezte meg a megnyugvást jelentő vezető gólt a Plzen ellen: Cristian futott el a jobb oldalon az alapvonalig, ártalmatlannak tűnő visszagurítását egymást „túllicitálva” bénázták el a cseh bekkek, így a csereként beálló Salih Ucan már könnyedén a hálóba lőhetett. 1–0

Vladimír Darida egy lapos átlövésgóllal egyenlített az ürességtől kongó Sükrü Saracoglu Stadionban (az UEFA haragját kivívó Fener ismét zárt kapuk mögött játszott szurkolói rendbontás miatt) 1–1, de több gól nem esett, a plzeni oroszlánbarlangban nyerő törökök bejutottak a nyolc közé.

BORDEAUX–BENFICA 2–3
Egygólos hátránya ledolgozásában bízva lépett pályára hazai környezetben a Bordeaux, ám a Benfica az első félóra végén nagyon nehéz helyzetbe sodorta a franciákat. A 30. percben ugyanis egy bal oldali szöglet után Jardel juttatta vezetéshez a portugálokat. 0–1
A szünet előtt már nem született gól, így a vendégek egy, összesítésben kétgólos előnnyel mehettek pihenőre.

A második félidőben a hazaiak bár próbálkoztak becsülettel, az idő múlásával egyre hitehagyottá váltak támadásaik. A 74. percben ugyan sikerült Cheick Diabatének egyenlítenie (1–1), ám egy perccel később megint megrázta magát a Benfica, és a csereként pályára lépő Óscar Cardozo szépségdíjas találata után végleg eldőlt a továbbjutás sorsa. 1–2

Az utolsó percek még tartogattak két találatot: a hazaiak Jardel öngólja révén megint egyenlítettek (2–2), de ennek sem örülhettek sokáig, ugyanis Cardozo egyéni akció után beállította a 3–2-es végeredményt. A portugálok kettős győzelemmel jutottak a legjobb nyolc csapat közé.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
RUBIN KAZANY (orosz)–LEVANTE (spanyol) 2–0 (0–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Moszkva, Luzsnyiki Stadion. V:
Sztavrev (macedón)
Rubin Kazany:
Rizsikov – Kalesin, Marcano, Saronov, Kuzmin – Gökdeniz Karadeniz (Kiszljak, 116.), Orbaiz, Natko, Kaszajev (Djadjun, 100.) – R. Eremenko, Rondón
Levante: Navas – Lell, Ballesteros, D. Navarro, Juanfran – Iborra, Diop – el-Zsar (Pedro Ríos, 76.), Barkero, Rubén García (Juanlu Gómez, 91.) – Acquafresca (Valdo, 66.)
Gólszerző:
Rondón (100.), Djadjun (112.)
Továbbjutott: a Rubin, 2–0-s összesítéssel


ZENIT (orosz)–BASEL (svájci) 1–0 (1–0)
Szentpétervár, Petrovszkij-stadion. V:
Gil (lengyel)
Zenit: Zsevnov – Anjukov, Bruno Alves (Bisztrov, 73.), Lombaerts, Hubocan – Witsel (Buharov, 90.), Gyenyiszov, Sirokov – Hulk, Kerzsakov, Danny
Basel:
Sommer – P. Degen (Steinhöfer, 91.), Schär, Dragovic, Pak Dzsu Hu – el-Neni, Cabral – Szalah, Díaz, Stocker (F. Frei, 18.) – Streller (Sauro, 65.)
Gólszerző:
Witsel (30.)
Kiállítva: Díaz (45.)
Továbbjutott: a Basel, 2–1-es összesítéssel

INTERNAZIONALE (olasz)–TOTTENHAM (angol) 41 (1–0, 3–0, 3–1) – hosszabbítás után
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion. V:
Bebek (horvát)
Inter: S. Handanovic – J. Zanetti, Chivu, Juan Jesus, Jonathan (Ranocchia, 107.) – Cambiasso, Gargano, Kovacic (Benassi, 79.) – Guarín (R. Álvarez, 71.) – Palacio, Cassano
Tottenham: Friedel – Walker, Gallas, Naughton (Caulker, 104.), Vertonghen – Parker, Livermore (Lennon, 70.), Dembélé – G. Sigurdsson – Adebayor, Defoe (Holtby, 56.)
Gólszerző: Cassano (20.), Palacio (52.), Gallas (75. – öngól), R. Álvarez (110.), ill. Adebayor (96.)
Továbbjutott: a Tottenham, 4–4-gyel, idegenben szerzett góllal


LAZIO (olasz)–STUTTGART (német) 3–1 (2–0)
Róma, Olimpiai Stadion. V:
Hagen (norvég)
Lazio: Marchetti (Bizzarri, 43.) – Pereirinha, Biava, Ciani, Radu – Candreva, Onazi, Hernanes (Éderson, 74.), Lulic – Mauri (Ledesma, 65.) – Kozák
Stuttgart: Ulreich – Szakai, Tasci, Niedermeier, Molinaro – Gentner, Holzhauser – Okazaki, Hajnal (Harnik, 74.), Macheda (Traoré, 64.) – Ibisevic
Gólszerző: Kozák (6., 8., 87.), ill. Hajnal (62.)
Továbbjutott: a Lazio, 5–1-es összesítéssel


BORDEAUX (francia)–BENFICA (portugál) 2–3 (0–1)
Bordeaux, Chaban Delmas Stadion. V:
Hategan (román)
Bordeaux:
Carrasso – Mariano (Ben Halfallah, 72.), Sané, Henrique, Trémoulinas – Plasil, Sertic (Poko, 68.) – Saivet, Obraniak, Maurice-Belay – Diabaté
Benfica: Artur Moraes – André Almeida, Jardel, Roderick, Melgarejo – Gaitán, Matics, Salvio – Pérez, Rodrigo (Ó. Cardozo, 66.), O. John
Gólszerző: Diabaté (74.), Jardel (91. – öngól), ill. Jardel (30.), Ó. Cardozo (75., 92.)
Továbbjutott: a Benfica, 4–2-es összesítéssel


FENERBAHCE (török)–PLZEN (cseh) 1–1 (1–0)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion. V:
Gräfel (német)
Fenerbahce:
Volkan Demirel – Gökhan Gönul, Yobo, Bekir Irtegün, Ziegler – Kuyt, Selcuk Sahin, Mehmet Topal (Salih Ucan, 35.), Baroni, Caner Erkin – Sow (Mehmet Topuz, 82.)
Plzen: Kozácik – Rezník, Cisovsky, Procházka, Limbersky – P. Horváth (Duris, 71.), Darida – Rajtoral (Fillo, 87.), Kolár, Kovarík – Bakos (Tecl, 64.)
Gólszerző: Salih Ucan (44.), ill. Darida (60.)
Továbbjutott: a Fenerbahce, 2–1-es összesítéssel


NEWCASTLE UNITED (angol)–ANZSI MAHACSKALA (orosz) 1–0 (0–0)
Newcastle, St. James’ Park. V:
Aytekin (német)
Newcastle: R. Elliot – Santon, S. Taylor, Yanga-Mbiwa, Haidara – Sissoko, Cabaye (Jonas Gutiérrez, 37.), Tioté, Anita (Campbell, 71.), Marveaux – P. Cissé
Anzsi: Gabulov – Escsenko, Ewerton, Joao Carlos, Zsirkov – Ahmedov – Buszufa, Jucilei, L. Diarra (Satov, 74.), Karszela – Eto’o
Gólszerző: P. Cissé (94.)
Kiállítva: Karszela (55.)
Továbbjutott: a Newcastle, 1–0-s összesítéssel


CHELSEA (angol)–STEAUA BUCURESTI (román) 31 (1–1)
London, Stamford Bridge. V:
Lannoy (francia)
Chelsea: Cech – Azpilicueta, Terry, David Luiz, A. Cole – Ramires, Mikel – Hazard (Benajun, 93.), Mata (Moses, 90.), Oscar – F. Torres
Steaua: Tatarusanu – Rapa (Adi Sobrinho, 84.), Szukala, Chiriches, Latovlevici – A. Popa, Bourceanu, Chipciu, Pintilii, Tanase (Leandro Tatu, 78.) – Rusescu
Gólszerző: Mata (34.), Terry (58.), F. Torres (71.), ill. Chiriches (45+1.)
Továbbjutott: a Chelsea, 3–2-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik