BORBOLA BENCE (HERNING) 2017.07.20 18:55 Frissítve: 2017.07.21 00:02

Búcsú Európától, a Ferencváros Dániában is két góllal kapott ki

A Ferencváros labdarúgócsapata idegenben 3–1-re kikapott a Midtjyllandtól az Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc második felvonásán, így kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel a dán csapat jutott a sorozat harmadik fordulójába.

A Ferencváros Dániában is két góllal kapott ki

 

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
FC Midtjylland (dán)–Ferencváros 3–1 (Wikheim 34., Nissen 71., Sörloth 81., ill. Rui Pedro 64.)
Továbbjutott: a Midtjylland, kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A nyugodt dán kisváros csütörtökre egy felbolydult méhkasra emlékeztetett.

A helyiek már kora reggeltől a Ferencváros elleni mérkőzés lázában égtek, a belvárosi kiülős helyek zsúfolásig megteltek, hektószám fogyott a sör, egyre-másra gyúltak a görögtüzek, sőt piros mezes drukkerek dalolásztak mindenhol.

Na, ebből egyetlen szó nem igaz.

Az igazság az, hogy este fél hatig egyetlen szurkolót sem láttunk az északi kisvárosban. Mintha mindenkit hidegen hagyott volna a zöld-fehérek elleni El-visszavágó. Az érdeklődés hiányát a helyiek azzal magyarázták, sok család nyaralni utazott, s a Ferencváros elleni meccs egyébként is lefutott találkozó. Hát még ha tudták volna, hogy Thomas Dollnak két védője maradt csütörtökre… A sok sérülés és eltiltás alaposan megtépázta a csapatot, így a Ferencváros szakmai stábjának nem maradt más választása, mint Gera Zoltánt a védelem belsejébe állítani. Ilyen sem volt még, a technikás középpályás pályafutása alatt játszott már szélsőt, támadó-, és védekező középpályást, sőt csatárt is, ám belső védőt még soha.

Elfogytak a védők, a hátvédsor bal oldalára azonban már útban volt az erősítés: a brazil Marcos Pedroso a találkozó pillanataiban már Budapesten tartózkodott. A 23 esztendős, a Figueirense kölcsönjátékosaként legutóbb a török Gaziantepsporban futballozó hátvédnek már csupán az orvosi vizsgálaton kell átesnie, azt követően aláírja a szerződését.

A csütörtökön látottak alapján mondhatjuk, ráfér az erősítés a védelemre.

Noha a terv az volt, hogy a Fradi nekiugrik a házigazdáknak, a forgatókönyv éppen ellenkezőleg alakult: a tetemes előny ellenére (4–2) a Midtjylland pörgött fel. Hátul Gera Zoltán igyekezett ugyan összefogni a társaságot, a zöld-fehérek kapuja elé sorra érkeztek a beívelések, a két méter magas Paul Onuachut nehéz volt tartani, és a dán szélsők is nagy lendülettel robogtak előre. Egységesebb csapat benyomását keltette a Midtjylland, és ha Dibusz Dénes nem véd három hatalmasat, az első játékrészben kiütés lehetett volna. Sok volt a hiányzó, több mint fél tucatnyian nem álltak Thomas Doll rendelkezésére, a rengeteg hibára, pontatlan átadásra és a lassú gondolkodásra azonban így sincs mentség. Noha a magyar együttes a fordulás után egyenlített, a találkozónak ekkor már nem volt tétje, a hazaiakon és a ferencvárosi játékosokon is érezhető volt, hogy tudják, a továbbjutás már az első hazai gólt követően eldőlt. A dán csapat mégsem állt le, megszerezte a második, majd a harmadik gólt is – így ismét csúnya vereség lett a vége.

A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott az Európa-ligától, vagyis van még mit tanulnia. A sérülés miatt Korcsmár Zsoltot nélkülöző dán Midtjylland európai szinten kis csapat, mégis előrébb jár nálunk. Ne feledjük, hogy kevesebb, mint ötvenezer lakosú városka együttese ütötte ki a Ferencvárost. Thomas Doll a találkozó végén egykedvűen üldögélt a kispadon, a végére nem maradt más, mint előrenyújtott kézzel gratulálni, és sok sikert kívánni a Midtjylland vezetőedzőjének, Jess Thorupnak.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Videoton FC–Nomme Kalju (észt) 1–1 (Lazovics 37., ill. A. Dmitrijev 50. – 11-esből)
Továbbjutott:
a Videoton, 4–1-es összesítéssel

Dinamo Minszk (fehérorosz)–Rabotnicski Szkopje (macedón) 3–0

Továbbjutott a Dinamo Minszk, 4–1-es összesítéssel
Lyngby BK (dán)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–1

Továbbjutott a Lyngby, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
HJK (finn)–FK Skendija (macedón) 1–1
Továbbjutott a Skendija, 4–2-es összesítéssel
VPS (finn)–Bröndby IF (dán) 2–1

Továbbjutott a Bröndby, 3–2-es összesítéssel
Suduva Marijampolé (litván)–Liepaja (lett) 0–1
Továbbjutott a Suduva, 2–1-es összesítéssel
FK Mladá Boleslav (cseh)–Shamrock Rovers (ír) 2–0
Továbbjutott a Mladá Boleslav, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
Trakai (litván)–IFK Norrköping (svéd) 2–1 (11-esekkel: 5–3)
Továbbjutott a Trakai, 3–3-as összesítéssel, tizenegyesekkel.
Brann (norvég)–MFK Ruzomberok (szlovák) 0–2
Továbbjutott a Ruzomberok, 2–1-es összesítéssel.
Dinamo Breszt (fehérorosz)–SC Rheindorf Altach (osztrák) 0–3
Továbbjutott az Altech, 4–1-es összesítéssel.
Zaria Balti (moldovai)–Apollon Limassol (ciprusi) 1–2
Továbbjutott az Apollon Limassol, kettős győzelemmel 5–1-es összesítéssel.
Odd (norvég)–Vaduz (liechtensteini) 1–0

Továbbjutott az Odd 2–0-s, kettős győzelemmel, összesítéssel.
Zira (azeri)–Astra Giurgiu (román) 0–0
Továbbjutott az Astra Giurgiu, 3–1-es összesítéssel.
Levszki Szófia (bolgár)–Hajduk Split (horvát) 1–2

Továbbjutott a Hajduk Split, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel.
Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli)–AS Trencín (szlovák) 2–0

Továbbjutott a Bnei Jehuda, 3–1-es összesítéssel.
AIK (svéd)–Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák) 2–0

Továbbjutott az AIK 2–0-s összesítéssel.
AEK Larnaca (ciprusi)–Cork City (ír) 1–0

Továbbjutott az AEK, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel.
Galatasaray (török)–Östersunds FK (svéd) 1–1
Továbbjutott az Östersunds, 3–1-es összesítéssel.
Botev Plovdiv (bolgár)–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 4–0

Továbbjutott a Plovdiv 5–1-es összesítéssel.
FC Utrecht (holland)–Valletta FC (máltai) 3–1
Továbbjutott az Utrecht, 3–1-es összesítéssel.
Fola Esch (luxemburgi)–Inter Baki (azeri) 4–1

Továbbjutott a Fola Esch 4–2-es összesítéssel.
Luzern (svájci)–Osijek (horvát) 2–1
Továbbjutott az Osijek, 3–2-es összesítéssel.
Lech Poznan (lengyel)–Haugesund (norvég) 2–0
Továbbjutott a Lech Poznan, 4–3-as összesítéssel.
AEL (ciprusi)–Niederkorn (luxemburgi) 3–1
Továbbjutott az AEL,
kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel
Skënderbeu (albán)–Kajrat Almati (kazah) 2–0

Továbbjutott a Skënderbeu, 3–1-es összesítéssel.
Domzale (szlovén)–Valur Reykjavík (izlandi) 3–2

Továbbjutott a Domzale, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel.
Crvena zvezda (szerb)–Irtis Pavlodar (kazah) 2–0

Továbbjutott a Crvena zvezda, 3–1-es összesítéssel.
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Gabala (azeri) 0–2

Továbbjutott a Gabala, 3–1-es összesítéssel.
Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Sturm Graz (osztrák) 0–3

Továbbjutott a Sturm, 3–1-es összesítéssel.
Gorica (szlovén)–Panioniosz (görög) 2–3
Továbbjutott a Panioniosz, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel.
Siroki Brijeg (bosnyák)–Aberdeen (skót) 0–2
Továbbjutott az Aberdeen, 3–1-es összesítéssel.
KR Reykjavík (izlandi)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–2

Továbbjutó a Maccabi Tel-Aviv, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel.

MESTERMÉRLEG
– A jobb csapat jutott tovább, ugye?
– Ezzel egyet kell értenem, és nem csak a ma látottak alapján. A két mérkőzés összképe is azt mutatta: jobbak, egységesebbek vagyunk, mint a Ferencváros – értékelt Jess Thorup, a Midtjylland vezetőedzője. – Abba ugyanakkor nem szeretnék belemenni, hogy ha nincs az első találkozón a kiállítás és a tizenegyes, mi minden alakulhatott volna másképpen. A lényeg: végül könnyedén jutottunk tovább.
– Elégedett volt csapatával?
– Jó teljesítményt nyújtottunk. Mentünk előre, holott arra számítottam, hogy a magyar együttes nekünk ront. Az összeállítás alapján úgy láttam, hogy vendégeink támadólag szeretnének fellépni, hiszen két magas csatárt is előrevezényeltek, igazi veszélyt mégsem jelentettek a kapunkra.
– Thomas Doll úgy fogalmazott, hogy a Midtjylland más szintet képvisel, mint a Ferencváros.
– Érdekes, ha így gondolja. A mi célunk már a sorozat elején az volt, hogy bejussunk a csoportkörbe, és ez továbbra sem változott. A következő körben lengyel csapattal találkozunk, túl kell jussunk rajta.
– Ez a realitás?
– Most erre mit mondjak?! – kérdezett vissza Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Igen, ez. És ez nemcsak a Ferencvárosra igaz, hanem az egész magyar klubfutballra. Az első fordulóban túljutottunk a Jelgaván, mert két szinttel mögöttünk járt. Ám a dán csapat már nekünk volt más dimenzió. Ezt sajnos el kell ismerni.
– A sok sérült mentség az újabb vereségre?
– Nem könnyítette meg a dolgunkat a sok hiányzó, ám ez nem lehet mentség. Néhányan elfogadható teljesítményt nyújtottak, mentek, próbáltak ütközni, mások azonban nem. Többet vártam tőlük. Csalódott vagyok, egy-egynél azt éreztem, elfogadható eredményt érhetünk el. Csakhogy nem voltunk eléggé bátrak. Támadó szellemben kellett volna kezdenünk, s mégis a dánok kezdeményeztek. Sokat hibáztunk. Ez a teljesítmény ezen a szinten nem elegendő. Sajnos ezek a csapatok is előttünk járnak. Őszintének kell lennünk magunkkal.
– Elkél még egy-két játékos a keretbe? A brazil védő, Marcos Pedroso hamarosan aláír.
– Nagy szükségünk van védőkre, ez ezen a napon is látszott. Csernik Kornél eredetileg jobbszélső, ma mégis bal oldali védő volt. Kell tehát még hátvéd a keretbe.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

2021.09.16 11:28:04

Európa-liga P. K.

Topligás klub ellen idegenben legutóbb az ETO tudott nyerni – 1991 óta ez csak a győrieknek jött össze.

2021.09.15 20:12:04

Európa-liga THURY GÁBOR

„Ma különösen csodálatos érzés volt Fradi-játékosnak lenni.” ● „Hohó, emberek, hohó!” 

2021.09.16 00:07:55

Európa-liga SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Amennyire emlékszem, a Barcelona Lionel Messivel másokat is meg tudott verni.

2021.09.15 07:39:08

Európa-liga THURY GÁBOR

A Ferencváros idei Európa-liga-kalandja előtt felelevenítünk néhány nagy magyar sikert.