Más szint… Az Újpest négyet kapott Sevillában

MURÁNYI DOMONKOS (Sevilla)MURÁNYI DOMONKOS (Sevilla)
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 21:40
null
A Sevilla magabiztosan megnyerte a párharc első mérkőzését (Fotó: Twitter/Sevilla)
Az Újpest a Sevilla otthonában kezdte meg az Európa-liga második selejtezőkörét, és a lila-fehérek sokáig emberhátrányban játszva 4–0-ra kikaptak.


EURÓPA-LIGA

2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

NEM BAJNOKI ÁG

Sevilla FC (spanyol)–ÚJPEST FC 4–0 (J. Navas 7., Ben Yedder 32. – 11-esből, Sarabia 44., F. Vázquez 92.)
Kiállítva: Pauljevics (31., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Mivel is kezdhetnénk… Más szint. A Sevilla játékosai csak percekkel az Újpest futballistái után jöttek ki melegíteni a Ramón Sánchez Pizjuán Stadion gyepére, és hamarabb is fejezték be a gyakorlást, mégis a meccs elejétől kezdve diktálták a tempót. Ahogyan arra számítani is lehetett, és ami a realitás.

A spanyolok már a 7. percben megszerezték a vezetést, amikor Roque Mesa pazar indítását Jesús Navas hasonlóan szépen levette, majd egy igazítás után, 11 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A labda megpattant Nagy Dániel lábán, de érdemben nem változtatott irányt (1–0).

A mérkőzés legmeghatóbb jelenetére sem sokat kellett várnunk, a 16. percet ugyanis mindkét tábor végigtapsolta. Ennek hátterében viszont szomorú magyarázat áll: az Újpestben annak idején Lázár Bence, míg a spanyoloknál Antonio Puerta viselte ezt a mezszámot.

A Sevilla új vezetőedzője, Pablo Machín az előző szezonban a Gironánál összességében jól működő 3–4–2–1-es hadrendet alkalmazta, amelyben a jobb oldalon szélsebesen közlekedő Jesús Navas nagyon élt. A 21. percben az ő beadása után fejelhetett Wissam Ben Yedder öt méterről, ám Filip Pajovics óriásit védett. Hat perccel később megint a 32 éves szélső húzott el az alapvonalig, miután kényszerítőzött Nolitóval, laposan visszapasszolt labdáját azonban Ben Yedder nem tudta a kapuba juttatni, bár azt talán Pajovics és Branko Pauljevics sem tudta, hogy a labda hogyan pattant róluk ki- és nem befelé.

A 29. percben Navas lőtt kapura, aztán Pablo Sarabia, Pajovics mindkétszer védett, de nagyon érett már a Sevilla második gólja. Futószalagon jöttek a hazai helyzetek. És mire végiggondoltuk, hogy az előző két lehetőség hogyan maradt ki, meg is érkezett a második. Sarabia kapott jó ütemű labdát a tizenhatoson belül, Pauljevics lerántotta, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt és kiállította szerb védőt. (Aki a múlt hétvégén az MTK ellen is piros lapot kapott.) Jogos volt. A büntetőt Ben Yedder a bal alsó sarokba passzolta, a labda Pajovics hóna alatt csúszott be. Most nem volt szerencséje az Újpest kapusának (2–0).

A 44. percben megszületett a harmadik, megint a jobb szélen verte meg a lilákat a Sevilla. A hazaiak csapatkapitánya, Nicolás Pareja középhátvédeket megszégyenítő módon lőtte be a labdát az Újpest védői mögé, Jesús Navas lekezelte azt, önzetlenül középre passzolt, Sarabia pedig a kapuba (3–0).

A Sevilla úgy vezetett könnyedén három góllal, hogy az első félidőben egyetlenegy szabálytalanságot követett el. De az Újpest is csak ötöt, sportszerű volt a meccs.

A fordulás után az első negyedórát megnyomta a Sevilla, majd Machín óriási szívességet tett az Újpestnek azzal, hogy lehozta Navast. Ezt követően Nolito percei következtek, akinek kétszer sem sikerült bevennie öt méterről Pajovics kapuját.

A 64. percben a liláknál Zsótér Donát helyére beállt Razvan Horj, aki először lépett pályára az Újpestben. Néhány perccel később a hazaiaknál lejött Pablo Sarabia, s olyan nagyon emiatt sem búslakodhattak az újpesti szurkolók, akik nagyjából a vendégszektor felét töltötték meg a második karéjban, de a kispadok mögött, az első sorokban is ültek magyar drukkerek.

A 77. percben a harmadik cseréjét is kihasználta a Sevilla, a kisebb sérülést szenvedő Guilherme Arana helyére Borja Lasso állt be. Tehát a mérkőzésre benevezett két, vb-t megjáró játékos, Simon Kjaer és Éver Banega végig a kispadon maradt. Machín valószínűleg pontosan tudta, hogy ezen a találkozón mennyi erőbefektetés szükséges.

A negyediket a 82. percben Sébastien Corchia szerezhette volna meg, ám az üresen tátongó kapu előtt két méterrel rálépett a labdára. Jobban koncentrált Franco Vázquez, aki a hosszabbításban közelről a léc alá fejelt (4–0).

Az Újpest játékosai küzdöttek és mindent megtettek, de a két csapat között lévő óriási különbséget nem lehetett eltüntetni. És arról még nem is beszéltünk, mi lett volna, ha a Sevilla kilencven percen át maximális fordulatszámon futballozik…

Sevilla FC (spanyol)–ÚJPEST FC 4–0 (J. Navas 7., Ben Yedder 32. – 11-esből, Sarabia 44., F. Vázquez 92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik