El: „Nagy meglepetés lenne, ha a Standard Liege kiesne”

B. O. L., R. B.B. O. L., R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 11:25
null
„A Standardnak muszáj bejutni a csoportkörbe” (Fotó: AFP)
A Standard Liege a favorit a Mol Fehérvár FC elleni Európa-liga-selejtezős párharcban – véli Frédéric Bleus újságíró. A székesfehérváriak csütörtök este 20 órától lépnek pályára a tízszeres belga bajnok vendégeként.

 

„Nagy meglepetés lenne, ha a Stadard kiesne– mondta a Nemzeti Sport Online-nak Frédéric Bleus, a lavenir.net munkatársa. – Az edző a legutóbbi bajnoki meccsen [2–2 a Zulte Waregem ellen – a szerk.] több alapembert pihentetett. A Standardnak pénzügyi okok miatt muszáj bejutnia a csoportkörbe. Arnaud Bodart remek kapus, a kulcsember pedig Szelim Amallah. A Standardnak vannak gondjai a gólszerzést illetően, ám az új igazolás, Jackson Muleka segíthet ebben.”

A Standard az Európa-liga idei selejtezőjében elsőként a Bala Townt ejtette ki, majd hosszabbításban legyőzte a Vojvodinát. A belga együttes a bajnokságban hét forduló után a negyedik helyen áll tizennégy ponttal.

Belga válogatott labdarúgó is pályára léphet csütörtök este a Fehérvár ellen, a védelem tengelyében bevethető Zinho Vanheusden ugyanis bekerült Roberto Martínez Elefántcsontpart ellen készülő keretébe.

A 21 éves bekket Philippe Montanier, a Standard Liege vezetőedzője hosszasan méltatta sajtótájékoztatóján, majd néhány mondatban kitért csapata El-playoffmérkőzésére. A francia szakember egyik legjobb csatára, Obbi Oularé állapotáról osztott meg információt a nyilvánossággal. „A lábában érzett fájdalom a hétvégi bajnoki mérkőzés után kiújult. Egyelőre bizonytalan, hogy játszhat-e a Fehérvár ellen. Az utolsó pillanatig kivárunk, hátha csatlakozhat hozzánk.”

A T1 információja szerint nem csupán az idényt két góllal kezdő belga támadó hiányozhat az együttesből, két alapember ugyancsak kényszerpihenőjét tölti: a középső középpályás Samuel Bastien és a többnyire balszélsőként számításba vett Maxime Lestienne játékára sem számíthat a Standard stábja.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

NEM BAJNOKI ÁG
20.00: Standard Liege (belga)–MOL FEHÉRVÁR FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
15 órája

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2025.07.12. 23:04
Ezek is érdekelhetik