El: „Mindketten a BL-be vágyunk” – Ten Hag szerint ez a közös a Barcában és az MU-ban

2023.02.16. 12:23
null
Erik ten Hag a Manchester United sajtótájékoztatóján (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este a nyolcaddöntőbe jutásért csap össze az Európa-ligában az FC Barcelona és a Manchester United. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a „vörös ördögök” menedzsere, Erik ten Hag a katalánokkal való közös pontról és a United nyári kiszemeltjéről, a gránátvörös-kékben játszó Frenkie de Jongról is beszélt.

„Mindkét csapat az Európa-ligában van, de mindketten a BL-be vágyunk – fogalmazott a Barcelona elleni mérkőzés előtt Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere. – Eredményeket akar mindkét csapat elérni a BL-ben, továbbjutni a csoportkörből, ott lenni az elődöntőben, a döntőben, sőt, akár nyerni is. De ez a valóság: itt vagyunk az Európa-ligában.”

A holland tréner hozzátette, hogy mindkét csapatnak tiszta lapra van szüksége, elindultak egy úton, és jó irányba tartanak.

Ten Hag a Manchester United nyári kiszemeltjéről, a jelenleg a Barcelonában játszó Frenkie de Jongról is beszélt: „Nagy volt a varázsa annak a 2019-es Ajaxnak. Frenkie sokat vállalt belőle és a következő években Spanyolországban fejlődött. Fantasztikus játékos, öröm volt vele dolgozni, a világ bármelyik csapatát erősítené, egyedülálló kvalitásokkal rendelkezik.”

De Jongról a katalánok vezetőedzője, Xavi is szót ejtett: „Frenkie nagyon egyértelműen jelezte számomra a nyáron, hogy maradni akar, emiatt nem is voltak kérdések vele kapcsolatban. Ő továbbra is a mi játékosunk, nagyon elégedett vagyok a teljesítményével és a vezérszerepével. Ahogyan a csapat, ő is jó formában van, és szerintem jól érzi magát a pályán is – ez a legfontosabb.”

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
1. MÉRKŐZÉS
18.45:
Barcelona (spanyol)–Manchester United (angol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:25
Ezek is érdekelhetik