El: külföldre exportált holland erőszak - olasz címlapokon a „barbárok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.20. 11:25
null
<a href="javascript:void()" onclick="initializeNGallery('Feyenoord_drukkerek_Romaban')"><strong>A napokban kiderült Róma számára, van rosszabb is az ázsiai turisták tömeges megjelenésénél – a római eseményekről galériánkat itt tekintheti meg! (Fotó: Reuters)</strong></a>
Kifakadtak az olasz lapok a Feyenoord szurkolóira, akik az AS Roma elleni Európa-liga-mérkőzés előtt szerda este, illetve csütörtökön jelentősen csökkentették Róma városképi vonzerejét azzal, hogy romboltak, amit értek. Az olasz lapok jogosan csattannak föl címlapjaikon a rotterdami huligánok vandál tetteit látva, az írások pedig rávetítenek: jelentős tanulságai vannak az elmúlt 48 óra történéseinek az Örök Városban.

 

„A barbárok” – hirdeti vastag betűkkel a legnagyobb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport csütörtöki címlapja, amelyen háttérbe szorulnak a valós sportesemények, és helyüket a Spanyol lépcsőnél készült fotók veszik át, amelyek a Feyenoord-szurkolók pusztítását szemléltetik. Nemcsak a milánói újság foglalkozik azonban kiemelten a történtekkel, a politikai lapok egyaránt vezető hírben számolnak be a károkról.

A Corriere della Sera arról ír, hogy az olasz hatóságok jelentősen alábecsülték a jegy nélkül Olaszországba utazó holland drukkerek létszámát. Mintegy ötezren érkeztek Rómába szervezett keretek között, ám legalább ötszázan mentek jegy nélkül, és ők voltak a legvadabbak, a randalírozás fő mozgatórugói.

Ignazio Marino, Róma polgármestere a rendőrséget támadja, amelynek tagjai túlnyomó többségükben szerinte tétlenül nézték a rendbontást. A politikus „tűrhetetlen hibákról” beszél, ami nyilvánvalóan belpolitikai következményekkel jár együtt.

A La Repubblica hasonlóképp kiemeli a rendőrség tehetetlenségét; sokatmondó online kiadásuk egyik vezető anyagának címe: „Így gúnyolódott a horda a rendőrségen”. A római lap szerint ugyanakkor nem egyoldalúan oszlik meg a felelősség, mert az olasz hatóságok sem Hollandiából, sem az UEFA-n keresztül nem kaptak semmilyen figyelmeztetést, ami veszélyre hívta volna fel a figyelmet, miközben a hollandok gond nélkül jutottak alkoholhoz bármelyik szupermarketben.

Az átlagosnál több sör fogyott a szupermarketekben  – a római eseményekről galériánkat itt tekintheti meg! (Fotó: AFP)
Az átlagosnál több sör fogyott a szupermarketekben – a római eseményekről galériánkat itt tekintheti meg! (Fotó: AFP)

A belpolitikai tanulságok és következmények taglalása mellett a gazzetta.it részletes képet fest a Feyenoord fókuszba került renitenseiről. „Amerre a Feyenoord huligánjai utaznak, útvonalukat törött üvegek és ablakok, fadarabok és égetett tárgyak jelzik. Nemet mondanak a modern futballra, ami stresszként hat rájuk. A tettek mögött ne keressünk politikai mátrixokat: a Feyenoord erőszakoskodói nem antiszemiták (kivéve az Ajax elleni meccseket), nem fasiszták, nem köthetők sehova. Hollandiában úgy tartják, ők azok, akik meg akarnak törni mindent és bármilyen kontroll nélkül utaznak [külföldre]” – olvasható a Gazzetta cikkében.

A szerző, Alessandra Bocci szerint, ha van tanulsága az elmúlt 24 óra történéseinek, akkor az az, hogy miközben Hollandiában a problémák csökkenő száma következtében már megnyertnek hitték a csatát az erőszak ellen, most Németalföldön is úrrá lehet a megdöbbenés, hogy azt csak exportálták külföldre.

A FEYENOORD SAJNÁLJA, DE FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL
A Feyenoord általános igazgatója, Eric Guddle a holland NOS televízióban nyilvánosan ítélte el a rotterdami szurkolók feldöntött kordonokkal, ittas randalírozásokkal, füstbombákkal, őrizetbe vételekkel szegélykövezett balhéit, ugyanakkor nyilatkozatában világosan rámutatott a helyzet kezelésének nehézségére.

„Ami Rómában történt, az végletekig siralmas. Szeretném jelezni, hogy a Feyenoord teljesen elhatárolódik a történtektől. A szurkolóknak egy-egy városba látogatva ugyanúgy kellene hagyniuk mindent, ahogy találtak” – mondta Guddle, ugyanakkor szerinte nem érdemel UEFA-büntetést a klubja.

„Az UEFA az alapján ítélkezik, ami a stadionon belül történik, és ott minden rendben volt. A lelátókon felelősek vagyunk a szurkolóinkért, akik regisztrálva vannak a klubnál és akik megfelelően viselkedtek. De legalább hatszáz embert jegyeztek fel, akik belépő nélkül érkeztek Rómába. A történtekért ők a felelősek – vagy az is a regisztrált Feyenoord-szurkolók hibája?” – kérdezett vissza a sportvezető.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik