El: bizakodnak a norvégok, a ghánai kapus védhet a Loki ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 21:40
A Strömsgodset bizakodva várja DVSC-Teva elleni (2–2) Európa-liga-selejtező visszavágóját, amelyen biztosan játszhat Kovács Péterék ghánai válogatott kapusa, Adam Larsen Kwarasey.  

„Jó csapat ellen lépünk pályára csütörtökön, de reméljük, hogy továbbjutunk – idézi Ronny Deila, a norvégok vezetőedzőjének a felvezető sajtótájékoztatón elhangzott szavait a dvsc.hu. – A Debrecen az első mérkőzésen jobban játszott, mint amire számítottunk, de túl nagy meglepetéssel nem szolgált, mert nagyon felkészültünk belőle. Ha úgy futballozunk, mint a norvégiai mérkőzés második félidejében, akkor jó esélyünk van arra, hogy elérjük a célunkat. A védekezés kulcsfontosságú lesz. Tisztában vagyunk azzal, hogy gólt is kell lőnünk, de az elmúlt pár évben nem nagyon volt olyan mérkőzés, amelyen ne találtunk volna be az ellenfél kapujába, így ezen a téren bizakodó vagyok.”Ronny Deila, a norvégok vezetőedzőjének a felvezető sajtótájékoztatón elhangzott szavait a dvsc.hu. – A Debrecen az első mérkőzésen jobban játszott, mint amire számítottunk, de túl nagy meglepetéssel nem szolgált, mert nagyon felkészültünk belőle. Ha úgy futballozunk, mint a norvégiai mérkőzés második félidejében, akkor jó esélyünk van arra, hogy elérjük a célunkat. A védekezés kulcsfontosságú lesz. Tisztában vagyunk azzal, hogy gólt is kell lőnünk, de az elmúlt pár évben nem nagyon volt olyan mérkőzés, amelyen ne találtunk volna be az ellenfél kapujába, így ezen a téren bizakodó vagyok.”

A ghánai válogatott kapus, Adam Larsen Kwarasey hasonló véleményen volt, mint edzője:

„Bár az első mérkőzést sérülés miatt csak kívülről szemlélhettem, így is tapasztalhattam, hogy jó csapat a Debrecen, ugyanakkor mi is azok vagyunk. Reméljük, hogy továbbjutunk, szerintem az esély ötven-ötven százalék. Ahogy az edzőm is mondta, a védekezésen lesz a hangsúly, ha ezt jól megoldjuk, nem lesz gond. A sérülésemből már felépültem, így vállalni tudom a játékot holnap.”

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
10 órája

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04
Ezek is érdekelhetik