A Barcelona nem tudta megverni odahaza a Napolit

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 18:40
null
Lendületben (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona hazai pályán 1–1-et játszott a Napolival a labdarúgó Európa-ligában. A párharc győztese bejut a sorozatban a legjobb 16 csapat közé.


EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz) 1–1 (0–1)
Barcelona,
Camp Nou, 73 525 néző. Vezette: Kovács I. (romániai)
Barca: Ter Stegen – Mingueza (Dest, 81.), Eric García, Piqué, Jordi Alba – F. de Jong (Busquets, 65.), Pedri, Nico González (Gavi 65.) – Adama Traoré (O. Dembélé, 65.), Aubameyang (L. de Jong, 84.), Ferran Torres. Vezetőedző: Xavi
Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Koulibaly, Juan Jesus – Anguissa (Malcuit, 84.), Fabián – Elmasz (Mário Rui, 84.), Zielinski (Demme, 80.), L. Insigne (Unasz, 72.) – Osimhen (Mertens, 80.). Vezetőedző: Luciano Spalletti
Gólszerző: Ferran Torres (59. – 11-esből), ill. Zielinski (29.)

Tizennyolc év és 191 Bajnokok Ligája-mérkőzés után tért vissza a kisebbik európai kupasorozatba az FC Barcelona, amely hazai pályán kezdte a párharcát a Napoli ellen. Diego Maradona két egykori klubja közül a katalán kezdett jobban, de miután az olaszok megúszták a kezdeti rohamokat, felvették a Barca ritmusát, és egy szép támadás végén a vezetést is megszerezték Piotr Zielinski révén.

Több kisebb lehetőség után egy ziccerig jutott csak el az FC Barcelona, de Ferran Torres ezt is elrontotta, a vendégvédelemből Kalidou Koulibaly egyszer-kétszer megingott, a koszovói Amir Rrahmani többször is.

A balhátvéd Juan Jesus csak egyszer, de az egy góljába került a Napolinak, mert a brazil védő teljesen fölöslegesen kezezett Adama Traoré rossz lövésénél: a tizenegyest Ferran Torres értékesítette, igen magabiztosan.

Ez volt a támadó első büntetője profi karrierje során!

A hajrá előtt Xavi beküldte a pályára Ousmane Dembélét, Gavit és Sergio Busquetset, előbbit rendre kifütyülte a közönség, ha labdába ért, Luciano Spalletti Dries Mertensben bízott. A belga kihagyott egy nagy helyzetet a ráadásban, amelyben Ferran Torres két ziccert is elpuskázott, a csereként beállt Luuk de Jong szép mozdulattal, de a jobb alsó sarok mellé ollózott 11 méterről.

Nem kapott ki idegenben a Napoli, és ezzel a párharc esélyesévé lépett elő.

Nem az ő mérkőzése volt (Fotó: AFP)
Nem az ő mérkőzése volt (Fotó: AFP)

PERCRŐL PERCRE


Xavi: 17 meccs a Barca élén, 7 győzelem, 4 vereség, 26 szerzett és 23 kapott góllal.

Torres nagyon szomorú, lehajtott fejjel álldogál, néhányan megvigasztalják. De vigasztalhatatlan.

Spalletti megszokásból reklamál még megszokásból a negyedik játékvezetőnél.

90+9. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+8. perc Pedri emel középre, 12-ről De Jong a kapushoz fejel, Koulibalyt megelőzve.

Fabián meze is tiszta vér már, nem folytathatja.

90+6. perc Gavi már jobban van, Fabián feje vérzik.

90+3. perc Di Lorenzo szereli az ötösön merész becsúszással Torrest, majd Gavit kell ápolni. Fabiánnal ütközött.

90+2. perc MELLÉ, De Jong szép passzát Fabián mellől 13-ról, középről jobbal a bal felső mellé pazarolja Torres!

90+2. perc MERTENS! Lő jobbal a kapus ölébe 11-ról, középről, Unasz beadásából.

90+1. perc Alex Meret kap sárga lapot, kitalálják, miért...

Hat perc a ráadás!

90. perc MELLÉ, Dembélé jobb oldali beadását De Jong 11-ről jobbal nem sokkal ollózza a jobb sarok mellé!

89. perc Malcuit eléri Dembélé veszélyes jobb oldali beadását, hamarabb mint Pedri.

87. perc Szép támadás, Dembélé hármat cselez, Dest Pedrihez passzol, ő Torreshez, aki kilenc méterről, kissé balról jobbal a léc fölé lő!

85. perc Mellé, Alba beadását a bal alsó mellé fejeli az ötös rövid sarkáról Fabián. A szöglet után Alba beadását Gavi 12-ről jócskán a jobb sarok mellé fejeli.

84. perc Mário Rui és Kévin Malciut a védelemben, Elmasz és Anguissa le. Luuk de Jong meg Aubameyangot váltja.

Victor Osimhen idénybeli tíz góljából négyet az El-ben szerzett, az előző három meccsén betalált, kétszer nem is kezdett ráadásul 42 percenkét talált be, idényrekord.


81. perc Sergino Dest
váltja Minguezát.


81. perc Anguissa lesérül, jelzi, cserét kér.

80. perc Osimhennek nem ment ma, a rutinos Dries Mertens váltja. Zielinskit meg Diego Demme.

77. perc Dembélé lő jobbal 13-ról, kissé jobbról Jesusba.

A Napoli ma sorozatban ötödször kaphat ki idegenben az európai kupákban.

A Barcelona előző 5 hazai európai kupameccséből 3-at elbukott, annyit, amennyit az előző 74-ből!

73. perc
Rrahmani ment Dembélé passza után Auba elől a jobb szélen, előtte Busquets oldalról szerelte Zielinskit, ápolás.

72. perc Adam Unasz be, Insignének nagyon nem ment ma.

70. perc A volt Barca-célpont Fabián kap sárga lapot, nyújtott lábbal odarúgott Busquets combjára.

Dembélét kifütyülik.

65. perc Gavi, Ousmane Dembélé és Sergio Busquets be, González, Traoré és De Jong le.

63. perc Szép támadás végén Aubameyang jobbal a bal felső fölé lő, ha nem is sokkal, a 16-os előteréből.

62. perc Osimhen szépen megy el a jobb szélen, de kapkodva ad be. Pontatlanul.

60. perc Aubameyang passzát Traoré ballal gyatrán találja el az ötös jobb sarkán!


Rui és Gulam helyett kezdett az olasz védelem bal szélén Jesus.

59. PERC FERRAN TORRES jobbal a jobb alsó sarokba lő, Meret balra mozdult, majd megállt. 1–1!

58. perc Az!

57. perc BÜNTETŐ? Zakatol a VAR, Kovács is a kis képernyő előtt, mert Traoré lövésébe Jesus beletette a kinyújtott bal kezét.

56. perc Traoré jobbal éles szögből a kapusba lő, tízről. Beadás helyett.

Döbbenet, a Camp Nouban legutóbb esett 13 gólból 2-t szerzett a csak a Barca, a többit a vendégek!

55. perc Aubameyang lő jobbal kapura 19-ről, középről, blokkol a bevetődő Rrahmani.

53. perc Hatalmas hazai mezőnyfölény, helyzetek nélkül. González a 16-os jobb sarka elől jobbal laposan lő a bal alsó felé, Meret könnyedén legördülhet a labdáért, meg is fogja azt.

46. perc Aubameyang futtatja középen Torrest, rossz a levétel, odaér és szerel a jobb szélről Di Lorenzo, becsúszva.

46. PERC FOLYTATJUK!

Fut, csíp, rúg, harap, passzol, szerel...


Mindent ellőtt a társak helyett


(Weltfussball)
(Weltfussball)

Tíz éve indult el a karrierje, amikor 2010-ben FIFA-kerettag lett, az elmúlt években az Európa-ligában számítottak rá, fokozatosan lépkedett előre. Akkor hallhattunk róla, amikor a bukaresti rangadót, a Steaua–Dinamo (ma FCSB–Dinamo) meccset félbeszakította – a rasszista bekiabálások miatt, a Dinamo-tábor ugyanis cigányellenes rigmusokkal szidalmazta Florinel Comant.

A testnevelő diplomát szerző játékvezető elmondta, Romániában nincs profi játékvezetés, mégis abbahagyta a tanítást, mert nem volt ideje regenerálódni a lakhelyétől sokszor hét-nyolcszáz kilométerre levezetett meccsek után, s azt is tisztázta, hogy az Ajax egykori legendás edzője, Kovács István csak a „névikre”.

„Korosztályos csapatoknak vezettem magyar–román felkészülési mérkőzést. S hogyan kezdődött a bírókarrierem? Amikor tizenkét éves koromban néztem az Eb-t, minden szabálytalanságot kommentáltam, előre mondtam, mikor kell sárga vagy piros lapot adni. Honnan tudod ezt, te gyerek, kérdezte édesapám, és javasolta, kezdjek komolyabban foglalkozni a bíráskodással, olvassam el a szabálykönyvet, idővel vizsgázzak le.”

Az UEFA és a FIFA azonban előírja: minden nemzetiséget fel kell tüntetni, így a brazíliai U17-es vb-n sem fordulhatott volna elő, hogy a magyar csapatnak Kovács István vezessen tétmeccset.

„A román szövetség vezetőivel soha semmi problémám nem volt. Ezzel a névvel, ha akarnám, akkor sem tudnám titkolni, honnan származom, és bár beszélek románul, az akcentusom elárulna. Úgy vettem észre, ez a téma a szurkolóknak fontosabb, a szövetségben csak a teljesítményem számított: a harmadosztályból szinte azonnal az elsőbe kerültem, huszonkét évesen már rám bízták a Rapid–Dinamo mérkőzést. Most kétszázhatvan élvonalbeli mérkőzésnél járok, a román futball történetében hatodik vagyok ezzel, és még lehet előttem tíz év, vagyis azt kell mondanom, semmiféle hátrányom nem származott a származásomból.”

Nagykároly a magyar irodalomtörténetből is ismert helyszín, Petőfi Sándor itt találkozott Szendrei Júliával; nemrég adták át Ady Endre szobrát; 1482-ben kezdték építeni a Károlyi-kastélyt – vajon manapság a Kovács István névvel, Nagykárolyból indulva mennyire lehetett nehéz érvényesülni a román futballban?

„Hat kilométerre a határtól, Nagykárolyban születtem, most is itt élek. Anyai ágon sváb a családunk, apai ágon magyar, így kétezertizenegyben kettős állampolgár lettem, és erre nagyon büszke vagyok.”

45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+1. perc Koulibaly kifejeli az ötösről Traoré jobb oldali beívelését.

Két perc a ráadás.

45. perc Koulibaly indítja Tourét a jobb szélen, de nem fordul a szélső a kapu felé, oda a helyzet.

44. perc Mingueza remekül lő középre a jobb oldalról, Koulibaly és Di Lorenzo is elméri a labda ívét, ám Torres 11-ről a bal sarok fölé fejeli a labdát.

39. perc Nem meglepő módon Zambo Anguissáé a meccs első sárgája, odarúgott Pedrinek.

36. perc Pedri passzát Torres kissé balról, 17 méterről jobbal a bal alsó sarok mellé rúgja.


A legtöbb meccs az UEFA-kupában/El-ben a spanyol csapatok közül
145 Sevilla
136 Athletic Bilbao
133 Valencia
126 Villarreal
117 Atlético Madrid
79 Barca

Zielinski: 29 meccs az idényben, 7 góllal és 5 gólpasszal.

33. perc
Rrahmani sárga lapot kap időhúzásért? Nem.

32. perc Most sem villog a nápolyi védelem, Rrahmani nem figyel, majd ellöki Gonzálezt a 16-os előtt... tovább!


A VAR hosszasan vizsgálódik, de nem lesről indul az olasz támadás a bal szélen. Alba nem állt a helyzet magaslatán, Piqué nem tudott idejében reagálni.

29. PERC EZ MEG AZ ELSŐ GÓL, Elmasz remekel a jobb szélen, a csel után a visszagurítás is jó, PIOTR ZIELINSKI ballal kapura lő kissé jobbról, 11 méterről, Ter Stegen bal lábbal véd, a kipattanó a lengyelé, és az ötös jobb sarka elől jobbal felvarrja a labdát a bal felső sarokba. 0–1!

28. perc EZ ELSŐ ZICCER, Rrahmani nem figyel, becsúszva Aubameyang elé tolja Pedri ívelését, Auba Torres elé passzol, aki jobbal 13-ról a bal felső mellé lő!

A Barca 191 BL-meccs után játszik ismét a kisebbik európai kupasorozatban, 2004 óta, amikor a Celtic búcsúztatta a katalánokat a legjobb 16 között.

23. perc ZSENIÁLIS MENTÉS,
Gavi passzával Traoré helyzetben, lőne jobbal 14-ről, de érkezik Koulibaly egy pazar becsúszással. Ám les, Torres 17-ről Rrahmaniba lőtt még.

22. perc HELYZET, Zielinski pazar labdát ad Osimhennek, aki az ötös bal sarkáról a kapusba lő. Piqué nem érte utol, de ügyesen kiszorította oldalra.

20. perc Osimhen hatalmasat ugrik, közben a bokáját González nyakába teszi. Rosszul is esik, ápolás a pályán.

18. perc Aubameyang lő jobbal 18-ról, középről a bal alsó sarok mellé, ölnyivel. Pedri passza után.

14. perc González jó levétel és csel után az ötös jobba sarka elől kapura lő jobbal, a rövid alsó előtt véd vetődve Meret. De Jong jobb oldali szögletét hat méterről jócskán a jobb alsó sarok mellé fejeli Torres.

13. perc Insigne beadása Garcíáé, Zielinskié Piquéé.

11. perc Túlélte kapott gól nélkül a kezdeti hazai letámadást a Nápolyt, és most két perce járatja a labdát. Insigne bal oldali beadása elakad Minguezában.

5. perc Di Lorenzo nem figyel, Aubameyang szereli, González Pedri elé passzol, aki kissé balról, 14 méterről jobbal a léc fölé lő. Nem sokkal, de Meret biztosított, vetődnie sem kellett hozzá.

1. perc Traoré megindul a jobb szélen, Jesust lecselezi, de jó Koulibaly.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak gránátvörös-kék mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

Csakis együtt lehetnek erősek ők is!


A Barcelona mindössze két gólt szerzett a BL csoportkörében, így nem is meglepő, hogy nem jött össze a továbbjutás. Az elmúlt két hónapja a bajnokságban már jobban sikerült (4–3–0), de a Spanyol Kupában illetve Szuperkupában háromszor mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, a harmadosztályú Linarest mattolta. A Napoli kezdi visszanyerni az ősz elején mutatott formáját, a bajnokságban 4–2–0-s mérleggel teljesített idén és már harmadik a Seria A-ban. Az El csoportjában a második lett a Szpartak Moszkva mögött tíz ponttal (3–1–2).
Barcelona–Napoli 2019–2020 (BL-nyolcaddöntő): 3–1, 1–1


Egy kis örökmérleg: 4 mérkőzés, 3 spanyol és 1 olasz sikerrel, 10, ill. 3 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Barcelonától a Napolihoz:

1984, Diego Maradona, 12 000 000 mai euró

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Dani Alves nincs nevezve, Ronald Araújo, Álex Balde, Memphis Depay, Clément Lenglet, Ansu Fati, Sergi Roberto és Samuel Umtiti sérült, a vendégektől Axel Tuanzebe, Matteo Politano, Stanislav Lobotka és Hirving Lozano maródi.


„Láttam az elmúlt napok BL-meccseit, az a cél, hogy a következő idényben ismét az első számú európai kupában szerepeljünk – mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón Xavi. – Dühít, hogy nem lehetünk részesei, ám kétféleképp tudunk visszajutni: vagy a bajnokságon keresztül, vagy azzal, hogy megnyerjük az Európa-ligát. Nagy motivációval lépünk pályára a Napoli ellen, ám nehéz dolgunk lesz, hiszen ez a párosítás a BL-ben is megállná a helyét.”

Érdekesség, hogy Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője akkor mindkét mérkőzést végigjátszotta, most pedig a Napoli elleni rájátszásban vezetőedzőként irányítja a katalánokat. Ezúttal sem lesz könnyebb dolga, hiszen kiváló formában vannak a nápolyiak, akik hat bajnoki óta veretlenek.

Legutóbb 2004. március 25-én volt rá példa, hogy nem a BL-ben szerepelt a Barca, akkor az UEFA-kupa nyolcaddöntőjében a Celtic elleni hazai pályán lejátszott 0–0 a végállomást jelentette, miután korábban Glasgow-ban 1–0-ra győztek a skótok.

Nem szoktunk hozzá, hogy az FC Barcelona csütörtökön lép pályára a nemzetközi kupaporondon. Márpedig a katalánok a Bayern München és a Benfica mögött csupán a harmadik helyen végeztek a Bajnokok Ligája-csoportjukban, így tavasszal a második számú kupasorozatban, az Európa-ligában találkozhatunk velük.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BARCELONA–NÁPOLY MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik