El: a 92. percben bukott Holman klubja; Fazio alternatív duplája

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.11.07. 23:00
null
Raúl Jiménez a 92. percben szerzett győztes gólt a Slovan ellen (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga 4. fordulójában Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava a 92. percben kapott góllal 1–0-ra alulmaradt a Wolverhampton otthonában.



G-CSOPORT

A Feyenoord Berghuis korai büntetőjével vezetett ugyan a Young Boys ellen, de a svájciak egyenlíteni tudtak (1–1). A holland csapathoz hasonlóan a Rangers vendégeként a hajrában alulmaradó FCPorto is nehéz helyzetbe került (2–0).

I-CSOPORT

A Saint-Étienne a 84. percben még két góllal vezetett, de újra csak ikszelt az Olekszandrijával (2–2), a Wolfsburg pedig korai találata ellenére simán kikapott a továbbjutás küszöbére érő Genttől (1–3).

J-CSOPORT

A J-csoportban kifejezetten fordulatos mérkőzést játszott egymással az első félidőben domináló Borussia Mönchengladbach és a második játékrészre lendületbe jövő AS Roma. A hazaiak Federico Fazio védhetetlen öngóljával kerültek előnybe, majd a fordulás után – ki más? – Fazio egalizált Alekszandar Kolarov szabadrúgása után (1–1). Már-már úgy tűnt, pontosztozkodás lesz a vége, amikor a 95. percben jött Marcus Thuram,és hat méterről a hálóba stukkolta a labdát, ezzel megszerezve a rendkívül fontos (első) győzelmet a németeknek(2–1).

A kvartett másik mérkőzésén a 73. perctől emberelőnyben futballozó Istanbul Basaksehir 3–0-ra nyert a Wolfsberger AC otthonában – mind a három gólt már Nemanja Rnic piros lapja után szerezve.

K-CSOPORT

A Wolverhampton maratoni, 105 percig tartó mérkőzésen múlta felül a Holman Dávidot végig a kispadon tartó Slovant. Pedig az angol együttes tizenegyest is hibázott, és egészen a 92. percig úgy tűnt, ezen el is úszik a három pont. A végjátékban viszont érkezett Raúl Jiménez, és megpecsételte a vendégek sorsát.

A mérkőzésen azért kerül sor ilyen sok hosszabbításra, mert Raúl Jiménez egy ollózási kísérletnél véletlenül fejbe találta Kenan Bajricot, aki elveszítette az eszméletét, és 11 percen keresztül ápoltak a pályán, majd hordágyon vitték le. A hírek szerint a meccs után tudatánál volt a szlovén futballista, aki tudott kommunikálni a társaival.

A SZERENCSÉTLEN ESET

A Braga magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott a Besiktas ellen, igaz, ehhez kellett az is, hogy Karius kapus ismét ne a legmagabiztosabb formáját fogja ki, no meg az első ránézésre kissé szigorúan, egyből piros lappal kiállított Jeremain Lens 44. percbeli fegyelmezetlensége.

A Manchester United meccséről itt, az Espanyol gálájáról itt, a Ferencváros összecsapásárólitt olvashat!

EURÓPA-LIGA,CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

G-CSOPORT
Rangers FC (skót)–FC Porto (portugál) 2–0
Feyenoord (holland)–Young Boys (svájci) 1–1

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Young Boys 4 2 1 1 6–4 +2 7
2. Rangers 4 2 1 1 5–3 +2 7
3. Feyenoord 4 1 1 2 3–4 –1 4
4. FC Porto 4 1 1 2 3–6 –3 4


I-CSOPORT
Wolfsburg (német)–KAA Gent (belga) 1–3
Olekszandrija (ukrán)–Saint-Étienne (francia) 2–2

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Gent 4 2 2 9–6 +3 8
2. Wolfsburg 4 1 2 1 7–7 0 5
3. Saint-Étienne 4 3 1 6–7 –1 3
4. Olekszandrija 4 3 1 5–7 –2 3

J-CSOPORT
Borussia Mönchengladbach (német)–AS Roma (olasz) 2–1
Wolfsberger AC (osztrák)–Istanbul Basaksehir (török) 0–3

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Istanbul Basaksehir 4 2 1 1 5–5 0 7
2. Mönchengladbach 4 1 2 1 4–7 –3 5
3. Roma 4 1 2 1 7–4 +3 5
4. Wolfsberg 4 1 1 2 5–5 0 4


K-CSOPORT
Wolverhampton Wanderers (angol)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–0
Sporting Braga (portugál)–Besiktas (török) 3–1

A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sporting Braga 4 3 1 8– 4 +4 10
2. Wolverhampton 4 3 1 4– 2 +2 9
3. Slovan Bratislava 4 1 1 2 7– 7 0 4
4. Besiktas 4 4 4–10 –6 0

EURÓPA-LIGA
L-CSOPORT

Manchester United (angol)–Partizan Beograd (szerb) 3–0
KORÁBBAN
Asztana (kazah)–AZ Alkmaar (holland) 0–5

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 3 1 5– 0 +5 10
2. AZ Alkmaar 4 2 2 13– 2 +11 8
3. Partizan 4 1 1 2 4– 7 –3 4
4. Asztana 4 4 1–14 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik