Ekl: meglepetéssel kezdődött, a nagyszombatiak Máltán kaptak ki

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.06. 20:34
Kedd délután elkezdődött a labdarúgó Európa-konferencialiga első selejtezőköre. A harmadik számú európai kupasorozat első kiírása rögtön meglepetéssel indult: a szlovák Spartak Trnava (Nagyszombat) idegenben 3–2-re kikapott a máltai Mostától.

A Mosta a 23. percben vette be először a nagyszombati együttes kapuját (Evo Christ Ememe lett az Ekl történetének első gólszerzője), majd a hazai együttes a következő 12 percben még két gólt szerzett.Mosta a 23. percben vette be először a nagyszombati együttes kapuját (Evo Christ Ememe lett az Ekl történetének első gólszerzője), majd a hazai együttes a következő 12 percben még két gólt szerzett.

A Spartak Trnava még az első félidő ráadásában szépített, a 79. percben pedig újabb gólt szerzett, így életben tartotta a továbbjutási esélyeit. A párharc továbbjutója a Sepsi OSK-val találkozik a második körben.

Az andorrai Santa Coloma idegenben sokáig vezetett, majd 1–1-es döntetlent játszott a gibraltári Mons Calpével.

A montenegrói FK Podgorica hazai pályán Jovan Vujovics tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte az albán Lacit, amely a 95. percben büntetőt hibázott.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Mosta (máltai)–Spartak Trnava (szlovák) 3–2
Mons Calpe (gibraltári)–FC Santa Coloma (andorrai) 1–1
FK Podgorica (montenegrói)–Laci (albán) 1–0

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
16.00:
Liepaja (litván)–Sztruga (északmacedón)
16.00:Noah (örmény)–KuPS Kuopio (finn)
16.00:Szileksz (északmacedón)–Petrocub-Hincesti (moldovai)
17.30:Inter Turku (finn)–PUSKÁS AKADÉMIA (magyar)– élőben az NSO-n!
18.00:Honka Espoo (finn)–NSÍ Runavík (feröeri)
18.00:RFS (lett)–KÍ Klaksvík (feröeri)
18.00:Sant Juliá (andorrai)–Gzira United FC (máltai)
18.00:Suduva (litván)–Valmiera (lett)
18.30:Levadia Tallinn (észt)–St Joseph's (gibraltári)
18.45:Dundalk (ír)–Newtown (walesi)
18.45:Zilina (szlovák)–Dila Gori (grúz)
19.00:Milsami Orhei (moldovai)–FK Sarajevo (bosnyák)
19.00:Racing FC Union (luxemburgi)–Breidablik (izlandi)
19.45:Glentoran (északír)–The New Saints (walesi)
20.00: MOL FEHÉRVÁR FC (magyar)–Ararat Jereván (örmény) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.00:Birkirkara (máltai)–La Fiorita (San Marinó-i)
20.00:Skupi (északmacedón)–Llapi (koszovói)
20.00:FH Hafnarfjördur (izlandi)–Sligo Rovers (ír)
20.00:Paide Linnameeskond (észt)–Slask Wroclaw (lengyel)
20.00:Drita (koszovói)–Decsics (montenegrói)
20.00:Partizani (albán)–Sfintul Gheorghe (moldovai)
20.00:Domzale (szlovén)–Swift Hesper (luxemburgi)
20.00:Bala Town (walesi)–Larne (északír)
20.00:FC Europa (gibraltári)–Kauno Zalgiris (litván)
20.30:Szutjeszka (montenegrói)–Gagra (grúz)
20.30:Velez (bosnyák)–Coleraine (északír)
20.45:Maribor (szlovén)–Urartu (örmény)
20.45:Tre Penne (San Marinó-i)–Dinamo Batumi (grúz)
21.00:Siroki Brijeg (bosnyák)–Vllaznia (albán)
21.45:Stjarnan (izlandi)–Bohemians (ír)

A selejtező 1. fordulójának visszavágóit július 15-én rendezik meg fordított pályaválasztással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik