Ekl: Köln-dominanciára számítanak a Vidi korábbi játékosai

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 10:03
null
Huszti Szabolcs (bal) és Juhász Roland (jobb) is megtapasztalták már milyen a nemzetközi kupaszereplés (Fotó: Mol Fehérvár FC)
Huszti Szabolcs és Juhász Roland a helyszínen szurkolnak majd a Mol Fehérvár FC-nek a Köln elleni Ekl playoff visszavágóján – a molfehervarfc.hu készített velük interjút.


Huszti Szabolcs és Juhász Roland
is pályára lépett 2018-ban az Európa-liga csoportkörében, így ők tudják, milyen piros-kékben nemzetközi kupában futballozni. A Köln elleni visszavágóról egykori klubjuk hivatalos honlapja kérdezte őket .

Minkét korábbi Vidi-játékos arra számít, hogy a Köln nagy nyomást helyez majd a fehérváriakra, de bíznak a továbbjutásban.

„Abban biztos vagyok, hogy a meccs elejétől kezdve dominálni szeretne a Köln. Ennek ellenére szerintem aVidi-játékosoknak is úgy kell felmenniük a pályára, hogy a győzelemre törekednek.Az előny nálunk van, de azért az egygólos különbséghamar el tud olvadni. Viszont a közelmúltban például amagyar válogatott is többször bebizonyította, hogy fel lehet borítani a papírformát, szóval ha hisznekmagukban a srácok, akkor összejöhet a továbbjutás” – bizakodik Huszti.

„Bízom abban, hogy az erős mag ismét stabil lesz, sőt, új játékosokkal bővül, és sikerül kiharcolni a továbbjutást! Abban biztos vagyok, hogy a Köln nem fog semmit engedni abból a nyomásból, amit kint a második félidőben láthattunk tőlük. Nem játszanak majd kivárásra, »full presszingre« számítok tőlük, menni fognak majd előre, ezt láttam tőlük a Bundesliga-meccseiken is” – vélekedik a korábban a klub másodedzőjeként is tevékenykedő Juhász.

A két korábbi bajnok és kupagyőztes is a Mol Aréna Sóstóban szurkol majd a csapatnak.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
4. FORDULÓ (PLAYOFF), VISSZAVÁGÓ

Csütörtök, 19.00: Fehérvár FC–1. FC Köln (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik