Ekl: „Kevés tapasztalatunk van a nemzetközi színtéren, de az elvárás óriási”

BORSOS LÁSZLÓ (Riga)BORSOS LÁSZLÓ (Riga)
2021.07.21. 20:14
null
Hornyák Zsolt nem becsüli le az ellenfelet (Fotó: Tumbász Hédi)
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt az FK RFS elleni meccset megelőző hivatalos sajtótájékoztatón elmondta, szó sem lehet arról, hogy lebecsüljék a soros riválist.

 

A lett ellenfél vezetőedzője a Partizan Beogradhoz hasonlította a Puskás Akadémiát

Újabb északi túrába kezdett a Puskás Akadémia, ám ezúttal nem Skandináviába, hanem a Baltikumba utazott. A csapat szerda délelőtt tíz órakor indult repülővel Budapestről, s délben érkezett meg a festői Rigába, ahol napsütéses idő és 23 Celsius-fok várta a Hornyák Zsolt edzette együttest. Noha a magyar ezüstérmesre az FK Rigas FS, tehát rigai ellenfél vár, nem a lett fővárosban, hanem attól csaknem negyven kilométerre, Jurmalában, a Slokas Stadionban mérkőzik meg a két csapat. Bármennyire is szerette volna, a házigazda nem tudja saját otthonában fogadni vetélytársát, mert létesítménye nem felel meg az UEFA szigorú előírásainak. A helyi szervezők emiatt nagyon kevés nézőt várnak a csütörtök esti összecsapásra, de annak is lehet „elszívó” hatása, hogy az FC Riga is Ekl-selejtezőt játszik az északmacedón Shkëndijával, ami népszerűbb program lehet a helyi futballkedvelők körében. Egyébiránt az RFS-nek kevés szurkolója van, a 2005-ben alapított egyesület rendszerint néhány száz néző előtt lép pályára saját pályáján.

A hazai ultrák hangzavarával nem, azonban a lett csapat kellemetlen harcmodorával mindenképpen meg kell birkózniuk a Puskás Akadémia labdarúgóinak. Az együttes célja nem lehet más, mint hogy újabb történelmi győzelmet arasson, megnyerje első idegenbeli nemzetközi kupamérkőzését. Hornyák Zsolt hivatalos sajtótájékoztatóján elmondta, szó sem lehet arról, hogy lebecsüljék a soros riválist.

„Hasonlóan fiatal klub vagyunk, mint az ellenfelünk, kevés tapasztalatunk van a nemzetközi színtéren, de az elvárás óriási. Az RFS konszolidált együttes, biztosan kemény vetélytárs lesz, agresszívan, magasan védekezik és támad le. Az első selejtezőkör párharcából hosszabbítás után jutott tovább, s láthattuk, mennyire jó rögzített játékhelyzetekből, a feröeriek ellen négyszer talált be pontrúgásból – ha elhárítjuk ezt a veszélyforrást, eredményesek lehetünk. Kijár a maximális tisztelet az ellenfélnek, s bár a stílusa vélhetően kellemetlen lesz, szeretnénk megoldani az előttünk álló feladatot, jó eredményt akarunk elérni.”

Hízelgő szavakból és udvariassági formulákból egyik oldalon sem volt hiány, ezt a „versenyfutást” a lettek nyerték meg: az RFS belső védője, Vitalijs Jagodinskis lapunknak úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy ötször keményebb menet lesz legyűrni a Puskás Akadémiát, mint az első körben a feröeri KÍ Klaksvíkot, és Viktor Morozs vezetőedző is elismerően nyilatkozott Nagy Zsoltékról.

„Örülök, hogy tisztelettel beszélnek a csapatomról, mert ez a társaság erejét mutatja, főleg a játékosok elismerése – folytatta Hornyák Zsolt. – Próbálunk hónapról hónapra fejlődni, szeretném, ha ez a pályán is látható lenne. Nem akarunk csalódást okozni, játékban és a végeredmény tekintetében szeretnénk rászolgálni az elismerésre. Ám nem lesz egyszerű dolgunk, harapósabb, szervezettebb ellenfél az RFS, mint amilyen az Inter Turku volt. Az a célunk, hogy ne kapjunk gólt, annyi helyzetet dolgozzunk ki, mint Finnországban, s jó eredményt érjünk el. Szeretnénk aktívabban, lendületesebben futballozni, mint egy héttel ezelőtt, a gyorsaságunkkal igyekszünk érvényesülni.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

18.00: FK Rigas FS (lett)–Puskás Akadémia, Jurmala (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30