Ekl: elképesztő hangulat várja a RheinEnergieStadionban a Fehérvárt

BORSOS LÁSZLÓ (Köln)BORSOS LÁSZLÓ (Köln)
Vágólapra másolva!
2022.08.18. 20:05
null
Elképesztő hangulat várható (Fotó: Borsos László)
Óriási várakozás előzi meg a Mol Fehérvár kölni vendégjátékát, no persze nem a magyar csapat, hanem a hazaiak bizakodásra okot adó, valamint meggyőzőnek tetsző játéka, illetve harcmodora miatt, ami nagyban köszönhető a tavaly nyáron kinevezett Steffen Baumgartnak.

 

1715 nap elteltével játszik ismét nemzetközi kupamérkőzést az 1. FC Köln, ennélfogva óriási a készülődés a csütörtök esti, Mol Fehérvár elleni Európa-konferencialiga-meccsre. Legutóbb Peter Stöger vezetőedzői irányításával járta meg az Európa-liga csoportkörét az együttes, ám a tavaszi folytatást már nem érte meg, az Arsenal és a Crvena zvezda is megelőzte, a BATE Boriszov előtt végzett hat ponttal a harmadik helyen. A csapat akkor nem tudott megbirkózni a kettős terhelés jelentette kihívással, pocsékul teljesített a Bundesligában, s az idény végén utolsóként zúgott ki a másodosztályba, keserédes volt tehát az évad.

Ebben az idényben azonban okkal bizakodhatnak a gárda szurkolói a sikeresebb nemzetközi, illetve Bundesliga-szereplésben. A Köln jól kezdte ugyanis a bajnokságot, két fordulót követően négy pont áll a neve mellett, igaz, a Regensburg elleni Német Kupa-kiesés rondít az összképen. Játéka azonban az utóbbi két találkozón rendkívül meggyőzőnek tetszett, a klub szurkolói pedig nagyra értékelik azt az odaadást, küzdőszellemet és félelmet nem ismerő harcmodort, amit a játékosokon látnak. A csapat stílusa mágnesként vonzza az egyébként is lelkes drukkereket a stadionba – mint egyikőjüktől megtudtuk, a kölni fanatikusok jönnek a legkönnyebben lázba az országban, két-három jó előrepassz után zúg a lelátó. Annak, hogy hatalmas az egység a klubban, óriási szerepe van a tavaly nyáron kinevezett vezetőedzőnek, Steffen Baumgartnak, akiről kizárólag rébuszokban beszélnek a szurkolók, imádják az ötvenéves trénert szakmai elhivatottsága, felkészültsége és lazasága miatt. A helyi újságírók is elismerik munkáját, ugyanakkor ők már kevésbé kedvelik, mégpedig szűkszavúsága okán, általában röviden válaszol a kérdésekre vagy kikerüli azokat – ez, persze, a drukkereket a legkevésbé sem zavarja, amíg jönnek az eredmények.

Már délben érezni lehetett Köln belvárosi utcáit járva, este fontos meccset rendeznek a RheinEnergieStadionban. Azt már szerdán tudható volt, hogy telt ház várja a magyar együttest, csaknem ötvenezren vásároltak jegyet – a vendégszektorba mintegy kétszáz belépőt értékesítettek. A délutáni órákban ellepték a presszókat a Köln-mezes férfiak és nők, a csapat új, csütörtök este debütáló „Európa-mezében” is rengetegen flangáltak a városban, amely piros és fehér színekbe öltözött. A 18.30-as kapunyitást – megkockáztatjuk – legalább tízezer ember várta a minden igényt kielégítő aréna környékén, hogy mihamarabb elfoglalja helyét, s legyen ideje kényelmesen fogyasztani valamit a büfékben. Megbizonyosodhattunk róla, hogy a mérkőzést megelőző órákban a stadionban és annak környékén töltik az emberek az idejüket, nem csak úgy beesnek a stadionba. Mint azt sejteni lehetett, az ultrák lelátórésze, a Südkurve, tehát a „déli kanyar” telt meg, s az már a tegnapi nyílt edzésen kiderült az előkészületeket látva, hogy hatalmas élőképpel rukkolnak ki a mérkőzésre. Michael Boris is megerősítette, elképesztő hangulat várható a 20.30-kor kezdődő találkozón, a várakozásokat pedig igazolta a bemelegítés kezdeténél felcsendülő rigmusok hangereje.

Bízunk benne, hogy a Mol Fehérvár játékosai kedvét szegik a most még vígan dalolászó hazai híveknek!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉS

1. FC KÖLN (német)–MOL FEHÉRVÁR FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Köln, RheinEnergie Stadion. Kezdés: 20.30. Vezeti: Tiago Martins (portugál)
KÖLN: Schwäbe – Schmitz, Hübers, Chabot, Pedersen – Szkiri, Hector – Thielmann, Ljubicic, Kainz – Dietz. Vezetőedző: Steffen Baumgart
A kispadon: Horn (kapus), Martel, Huseinbasic, Kilian, Ehizibue, Tigges, Adamjan, Lemperle, Maina, Olesen
FEHÉRVÁR:
Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov, Hangya – Bamgboye, Pinto, Fiola, Dárdai P. – Zivzivadze. Vezetőedző: Michael Boris
A kispadon: Rockov (kapus), Pokorny, Kodro, Lüftner, Kojnok, Heister, Lednev, Bumba

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik