Ekl: a Fiorentina vezetőedzője szerint a Fradi félelmetes csapat

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.12.13. 19:40
null
Vincenzo Italiano és Dejan Sztankovics – még Firenzében (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros csütörtök kora este a Fiorentinát fogadja a labdarúgó Európa-konferencialiga F-csoportjának 6. fordulójában. A magyar csapat után az olaszok is megtartották a szokásos, meccsnap előtti sajtótájékoztatót.

A Ferencváros vezetőedzőjéhez, Dejan Sztankovicshoz hasonlóan a Fiorentina trénerének, Vincenzo Italianónak is a sok sérült miatt fő a feje. Több játékosára nem számíthat, köztük olyan alapemberekre, mint a 22-szeres brazil válogatott Arthur vagy a 16-szoros olasz válogatott Giacomo Bonaventura.

„Nem örülök ennek a helyzetnek, de nagyon kevés idő van a meccseink között, a futballisták ilyen rövid idő alatt nem jönnek helyre. Viszont akik egészségesek, nagyon jól fognak játszani, hiszen sok remek labdarúgónk van. Bizakodóak vagyunk, igyekszünk jól játszani, és az első helyen továbbjutni.”

Italiano ezután még egyszer hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy megnyerjék a csoportot, mert nem szeretnének részt venni a playoffkörben.

„Nagyon erős csapatokkal kerülhetnénk össze. Persze, továbbjuthatunk onnan, de jobb lenne ezt a plusz párharcot inkább elkerülni. Viszont holnap egy félelmetes csapattal fogunk megmérkőzni.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mit gondol arról, hogy a Fradi az elmúlt hetekben több váratlan vereséget is elszenvedett.

„Láttam ezeket az eredményeket, de minden csapat életében vannak nehezebb időszakok. Egy európai kupameccsen azonban minden játékos átalakul, és a legjobb teljesítményt szeretné nyújtani. Amióta Sztankovics a Ferencváros vezetőedzője, azt látom, hogy új identitása lett a csapatnak, fejlődik, jó úton jár. Úgyhogy nagyon nehéz, nagyon kemény és nagyon jó meccs vár ránk holnap.”

A Fiorentina játékosa, Luca Ranieri végigjátszotta az olaszországi, 2–2-es döntetlennel véget ért első mérkőzést.

„Az első félidőben nem játszottunk jól, a Ferencváros sokkal jobb volt, mi talán túl lazák voltunk. Ez a meccs más lesz, úgy fogunk futballozni, mint Firenzében a szünet után, vagy mint legutóbb a Roma ellen.”

A Nemzeti Sport kíváncsi volt, mit szól ahhoz, hogy a hírek szerint újpesti szurkolók nagy számban fogják támogatni csütörtökön a helyszínen is a szintén lila-fehér firenzei gárdát.

„Olvastam a hírt, de többet nem tudok róla. Sokszor játszottunk telt házas stadionban, így lesz holnap is, Firenzéből is sokan jönnek. Biztosan forró meccs elé nézünk.”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A Ferencváros sajtótájékoztatójáról ITT olvashat.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
F-CSOPORT

18.45: FTC–Fiorentina (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fiorentina 5 3 2 13– 5 +8 11
2. FERENCVÁROS 5 2 3 8– 5 +3 9
3. Genk 5 1 3 1 6– 5 +1 6
4. Csukaricski55 2–14–12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik