A volt ZTE-csatár el sem hiszi, hogy hármat lőtt a Juvénak

Vágólapra másolva!
2010.09.17. 10:48
null
Rudnevs mindig büszke lesz a Juvénak lőtt három góljára (Fotó: Imago)
A szezon elején még kiesett a Zalaegerszeggel az albán KF Tirana ellen az El-selejtezőben, most pedig három gólt lőtt a főtáblán a Juventusnak: Artjoms Rudnevssel, a ZTE-től a lengyel Lech Poznanba igazolt lett csatárral nagyot fordult a világ. A támadó alig hiszi el, hogy háromszor is betalált a torinóiak hálójába idegenben – ennek köszönhetően a Lech 3–3-mal távozott az Olimpicóból.

„Szavakba sem tudom önteni, milyen érzés ez" – nyilatkozta Rudnevs az UEFA hivatalos honlapjának a torinói meccs után. „Óriási boldogság, hisz mindig arról álmodoztam, hogy egyszer gólt szerzek egy igazi nagycsapat ellen. De hármat lőni? Varázslatos, fantasztikus dolog."

Rudnevs előbb 2–0-s előnyhöz juttatta egy tizenegyes- és egy lesipuskásgóllal a poznaniakat, majd a Juventus fordítása után elképesztő bombagóllal egyenlített a 92. percben.

„Egészen biztos, hogy ez volt pályafutásom legjobb mérkőzése. Ezelőtt nem is biztos, hogy ki tudtam volna emelni egy meccset, de ezt a torinói estét semmi nem múlja felül. Ez örökre velem marad. A Juventus nagyszerű csapat, és amikor 2–0 után szépítettek, idegesek lettünk. A végén feljebb kellett kapcsolnunk egy fokozattal, és ez bejött. A hajrában fejjel elhibáztam egy helyzetet, de volt még egy esélyem, lábbal. Az utolsó perc volt, így nem gondolkodtam, ráküldtem a labdát. Amikor bevágódott a kapuba, majd' megőrültem a boldogságtól, kirohantam a kispadunkhoz, ahol a csapattársaim kis híján megfojtottak. Ha így játszunk továbbra is a csoportban, meccseket fogunk nyerni. Megvan bennünk az a plusz, amivel az El legerősebb együtteseivel is felvehetjük a versenyt" – mondta Rudnevs a csütörtöki „hőstettéről".

A Juventus edzője, Luigi Delneri természetesen minden volt, csak boldog nem a 3–3 után.

„Magunkba kell néznünk, mert ugyanazok a problémák jöttek elő, mint korábban. Visszajöttünk kétgólos hátrányból, és aztán kicsúszott a kezünkből a meccs, amikor irányítanunk kellett volna. A fordítás kivette belőlünk az erőt, vissza kellett volna vennünk a tempóból. A Lech harmadik gólja világklasszis teljesítmény volt, ez benne van a játékban. A bajok ugyanazok: kihagy a figyelmünk, és nem vagyunk elég magabiztosak. Megfizettünk a hibáinkért" – mondta.

JUVENTUS–LECH POZNAN 3–3

 

 


 

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
15 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
15 órája

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
18 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
20 órája

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50
Ezek is érdekelhetik