Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.06. 11:59
null
Az európai porondról száműzhetik őket, de az FA-kupát nem vehetik el a dél-londoniaktól (Fotó: Getty Images)
A klubtörténelmi FA-kupa-diadalt nem követi történelmi Európa-liga-részvétel, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint: a Crystal Palace küldöttsége hiába járt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) főhadiszállásán, egyelőre nem sikerült elhárítani az akadályt az angol csapat kupaindulása előtt.

A problémát az jelenti, hogy a Crystal Palace tulajdonrészéből 45 százaléknyit magáénak tudó John Textor cége birtokolja a francia Lyont, amely szintén ott van az Európa-liga mezőnyében. Elméletileg elképzelhető olyan megoldás, hogy a Palace-t átsorolják a Konferencialigába, csakhogy ott meg a Bröndbybe ütközne; a dán klubot egy másik CP-résztulajdonos (10 százalék), David Blitzer működteti…

A Guardian beszámolója szerint Textor és Blitzer felajánlották, hogy londoni tulajdonrészüket semleges letétbe helyezik (blind trust), azaz átmenetileg kivonulnak a klub irányításából – az előző idényben a Manchester United és a Manchester City hasonlóképpen semlegesítette az összeférhetetlenséget a Girona, illetve a Nice esetében –, ám az UEFA szerint ezt március 1-ig meg kellett volna tenniük (ahogyan például a Nottingham Forestet és az Olympiakosz Pireuszt tulajdonló Evangelosz Marinakisz megtette).

A Palace március elején még messze volt attól, hogy európai kupaindulással számoljon (az FA-kupa a nyolcaddöntőnél tartott, a bajnokságban már akkor sem látszott kiút a középmezőnyből), a klub erre alapozva remélt jóindulatot és rugalmasságot az UEFA illetékeseitől, ám a Guardian értesülése szerint hiába járt a napokban Nyonban maga Textor és a klubelnök (szintén tulajdonos) Steve Parish, nem jártak sikerrel.

Textor a Daily Mailnek nyilatkozva tulajdonrésze közeli eladását jövendölte – hosszú hónapok óta próbálkozik ezzel –, de kicsi az esélye annak, hogy ez az Európa-liga selejtezőjének első sorsolásáig (június 17.) bekövetkezik. A tulajdonrésze azért nem különösebben kapós, mert hiába 45 százalék, nem jár vele arányos beleszólás a csapat működésébe; a pénzügyileg ellehetetlenülő klubot 2010-ben megmentő négy elkötelezett üzletember (köztük Parish) úgy építették fel az új klubstruktúrát, hogy ne csúszhasson át „külsős” kézbe a teljes irányítás.

A fennállása első FA-kupa-diadala révén az Európa-ligában főtáblás Palace kizárása esetén a Premier League hetedik helyezettje, a Nottingham kerülne át ebbe a sorozatba, az ő helyét pedig a nyolcadikként végző Brighton foglalná el a Konferencialigában. 

A bevezetőben említett összeférhetetlenség következményei azért sújtanák a Palace-t, mert ilyen esetekben az UEFA előírásai a hazai bajnokságban jobb helyezést elérő csapatot részesítik előnyben; márpedig a Lyon hatodik lett Franciaországban, a Bröndby harmadik Dániában, a CP csak 12. az angol Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14
Ezek is érdekelhetik