Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

T. Z.T. Z.
2025.03.14. 10:42
Claudio Ranieri (balra) és Ernesto Valverde (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Athletic Bilbao csütörtökön este odahaza 3–1-re legyőzte az AS Romát, így 4–3-as összesítéssel bejutott a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjébe. A találkozó után az olaszok vezetőedzője, Claudio Ranieri nem akármilyen gesztussal kedveskedett Ernesto Valverdének, a baszkok mesterének.

A Roma már a 11. percben emberhátrányba került a Bilbao otthonában, így nem sok esélye volt, hogy megőrizze hazai pályán szerzett előnyét. A baszkok éltek is a lehetőséggel, 3–1-re győztek hazai pályán, így továbbjutottak, s tovább bízhatnak abban, hogy ott lehetnek majd a döntőben – amelyet egyébként éppen Bilbaóban rendeznek majd meg.

A nyolcaddöntő visszavágóját követően Claudio Ranieri, az AS Roma vezetőedzője odalépett kollégájához, Erneso Valverdéhez, és egy cédulát rejtett el a zsebében. A felvételek néhány pillanatig a televízióban is láthatók voltak, s hamar felkeltette a kíváncsiságot az interneten. Hamar kiderült, hogy a cédula egészen pontosan egy névjegykártya volt.

Az ominózus pillanat

„Valverdének adtam a névjegykártyámat, mert nagyon jó barátok vagyunk. Megadtam neki a telefonszámom, mivel sajnos korábban elvesztettem, és beszélni szerettem volna vele. Mindent tud a spanyol játékosokról, akik engem is érdekelhetnek” – idézte Ranierit a DailySports.

Ranieri az idény végén befejezi több évtizedes edzői pályafutását, és a továbbiakban technikai igazgatóként tevékenykedik majd a Románál. Mondandójával valószínűleg arra is utalt, hogy többet fog foglalkozni az átigazolási ügyekkel.

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Otthon lépte le az Ajaxot a Frankfurt, búcsúzott a Kl-címvédő Olympiakosz.

 

 

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
Tegnap, 7:42

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53