Labdarúgás: vádat emeltek ferencvárosi szurkolók ellen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.10.24. 11:40
null
A Ferencváros szurkolói a Crvena zvezda elleni El-meccsen a Groupama Arénában (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A Budapesti IX. kerületi Ügyészség vádat emelt két ferencvárosi szurkolóval szemben, akik több társukkal együtt tavaly október 13-án, a Groupama Arénában rendezett FTC–Crvena zvezda Európa-liga-mérkőzés előtt rátámadtak vendégdrukkerekre.

 

A vádirat szerint a stadion előtti szervizútra érkezett egy taxi az utasaival, akik szerb szurkolók voltak. Ezt meglátva, a magyar drukkerek közül többen – köztük a vádlottak – odarohantak a taxihoz, hogy abból az utasokat kirángassák és bántalmazzák.

„Ennek érdekében kinyitották a taxi mindkét hátsó ajtaját és megpróbálták a bent ülő szerb szurkolókat kihúzni az autóból, miközben többször ütöttek és rúgtak is feléjük. Az egyik vádlott ezután több társával együtt felnyitotta a taxi csomagtartóját, és onnan próbálták elérni a hátsó ülésen ülő szurkolókat. Eközben a másik vádlott a vezetőülés lehúzott ablakán keresztül, ököllel a taxisofőr felé ütött” – áll az ügyészség közleményében.

A vádlottak és társaik a támadással csak akkor hagytak fel, amikor a mérkőzést biztosító rendőri egységek a helyszínre érkeztek.

A Budapesti IX. kerületi Ügyészség a két férfit csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a két férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el őket a Magyar Labdarúgó-szövetség és az Európai Labdarúgó-szövetség által Magyarországon megrendezésre kerülő labdarúgó-mérkőzések látogatásától.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
12 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
13 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
15 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28