Ekl: Dibusz Dénes immár lányos apukaként védett nagyokat Genkben

Vágólapra másolva!
2023.10.27. 14:26
null
Dibusz Dénes Genkben is sokat volt játékban (Fotó: MTI)
Fontos pontot szerzett az Európa-konferencialiga csoportkörében a Ferencváros, a zöld-fehérek a belga Genk otthonában játszottak 0-0-s döntetlent. Dibusz Dénes lábbal is sokat volt játékban, és kiderült az is, miért tartja újszülött kislányát máris szófogadó babának.

Dejan Sztankovics vezetőedző és a játékosok is elégedetten ültek fel a Genkből hazafelé tartó repülőre. A magyar bajnok 0–0-s döntetlent játszott az elmúlt évi belga ezüstérmes otthonában, és három fordulót követően veretlenül, öt ponttal áll az Ekl F-csoportjának második helyén.

Dibusz Dénesnek a kapuban (ezúttal is) volt dolga bőven, lapunk ismét őt választotta a mezőny legjobbjának. A rutinos kapus az első félidőben ráadásul a labdabirtoklási mutatóból is alaposan kivette a részét, többet találkozott a labdával, mint elől Alekszandar Pesics.

„Valóban sokat volt nálam a labda, de ez a mai futballban már-már megszokott – mondta lapunknak Dibusz Dénes. – Törekedtünk rá, hogy minél többet legyen nálunk a labda, ha úgy hozta a sors, én voltam hátul a szabad ember, edzéseken is sokat gyakoroljuk, hogy engem is bátran be lehet venni a játékba. A Genk is alkalmazta ezt, ha nem volt folytatása a labda útjának, ők is hátra passzoltak a kapusukhoz, és onnan indították újra az akciót.”

A 32 esztendős kapus is elismerte, a Genk otthonában a támadó harmadban ezúttal nem tudták megnyerni azokat a párharcokat, amelyeket korábban Varga Barnabás rendre sikerrel vett. Ugyanakkor a gólvonalon állva nem volt az az érzése, mint a Fiorentina otthonában (2–2), amikor is hatvan perc játék után elfogyott a szufla.

„Ezúttal stabil volt a teljesítmény. A szakmai stáb is óvatosabb, spórolósabb futballt kért tőlünk, mindenképpen el akartuk kerülni, hogy ebben az erőltetett menetben, amiben most vagyunk, ismét kicsontozzuk magunkat... A látottak alapján korrekt eredmény született, ott volt a sansz, hogy megnyerjük a meccset, de lássuk be, reális eredmény született.”

A ferencvárosi kapus friss lányos apukaként utazhatott Belgiumba, a napokban kislánya született. Nem bánta, hogy Genkbe már úgy repülhetett el, hogy a családdal minden rendben van, és a két napos távollét alatt nem azzal kellett foglalkoznia, vajon mikor indul be a szülés.

„A párom péntekre volt kiírva, de hamarabb jött a baba. Örültem is neki, mert így szerencsére mindent jól tudtunk menedzselni odahaza, és én is ott lehettem a kórházban. A kisasszony az első feladatát máris szépen megoldotta, és akkor jött a világra, amikor én is otthon voltam.”

A Ferencváros játékosai nem pihenhetnek, a pénteki átmozgatás, regenerálás után vasárnap 18 órától az Újpest elleni hazai derbi vár rájuk, mondani sem kell, mit jelent ez a meccs a futballisták számára. Dejan Sztankovics is tisztában van vele, mekkora jelentősége lesz a lilák elleni ütközetnek, a Genkből hazafelé tartó repülőúton éjszaka is az újpestiek futballját elemezte táblagépén.

A zöld-fehérek az Európa-konferencialigában legközelebb november 9-én lépnek pályára, akkor a belga topcsapat látogat Budapestre.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
F-CSOPORT
GENK (belga)–FERENCVÁROS 0–0 (0–0)
Genk, Cegeka Arena, 10 000 néző. Vezette: Sztavrev (északmacedón)
GENK: Vandevoordt – Daniel Munoz, McKenzie, Cuesta, Arteaga – Paintsil (Ait el-Hadzs, 89.), M. A. Galarza, Heynen, el-Hannusz – Baah (Sor, 75.), A. Zeqiri (Arokodare, 75.). Vezetőedző: Wouter Vrancken
FTC: Dibusz – Botka (Ben Romdan, a szünetben), S. Mmaee, I. Cissé (Abena, a szünetben), C. Ramírez (Pászka, 82.) – Abu Fani, Sigér – Makreckis, Zachariassen (K. Owusu, 65.), Marquinhos – Pesics (Lisztes, 73.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Kiállítva: Arokodare (90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Fiorentina 3 1 2 10– 4 +6 5
2. FERENCVÁROS 3 1 2 5– 3 +2 5
3. Genk 3 1 2 4– 2 +2 5
4. Csukaricski 3 3 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
15 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
16 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik