KTE: egy éve az NB III-ban, idén már az Ekl-ben szerzett gólt a csatár

Vágólapra másolva!
2023.08.01. 08:49
null
Pálinkás Gergő még nem mutatkozott be az NB I-ben, míg a nemzetközi porondon már gólt is lőtt (Fotó: Dömötör Csaba)
Az első osztályban Pálinkás Gergő még nem lépett pályára, ám az Európa-konferencialigában már megmutatta, nem véletlenül szerződtette a Kecskeméti TE. A védőből lett csatár tavaly májusban még az NB III-as Kazincbarcikában szerzett gólt, múlt héten a KTE-ben pedig a Riga elleni Ekl-meccsen is betalált.

Az NB I-ben még nem mutatkozott be, nemzetközi kupameccset viszont már játszott, sőt gólt is szerzett! A 26 éves Pálinkás Gergő egy évvel ezelőtt még annak örült, hogy a Kazincbarcikával NB III-at nyert (14 meccsen kilenc gólt szerzett, az utolsót tavaly májusban, a 38. fordulóban). Aztán az NB II-ben mutatott jó teljesítményének köszönhetően (37 bajnokin tíz gól, öt gólpassz volt a mérlege) szerződtette a Kecskeméti TE, az elmúlt héten pedig már Európa-konferencialiga-meccsen lépett pályára, és azonnal bizonyította, jól járt a megszerzésével az előző idény ezüstérmese.

„Aludtunk már néhányat a csütörtöki mérkőzésre, ám most is csak azt tudom mondani, fantasztikus, ami a csapattal és velem történt a Riga ellen – mondta a Nemzeti Sportnak Pálinkás Gergő.Még aznap este visszanéztem a találkozót, és bevillant, honnan hova jutottam. Hatalmasat fordult velem a világ, hiszen jó egy esztendővel ezelőtt még az NB III-ban játszottam, a nyáron a KTE-hez kerültem, aztán olyan helyzet állt elő, hogy hamarabb bemutatkoztam a nemzetközi porondon, mint az élvonalban. Semmi sem fontosabb annál, mint hogy a csapat hasznára legyek, ugyanakkor a közös videóelemzés is megmutatta, voltak helyezkedési hibáim, szóval, van még min javítanom.”

A kecskemétiek labdarúgója az utánpótlásban még rendre szélsőt játszott, később Nyíregyházán balhátvédként próbálgatták, hogy aztán kiderüljön, centerként tud a legtöbbet segíteni. A felkészülés idején ötször talált be, és a Riga FC elleni első Ekl-találkozón is a lehető legjobb ütemben érkezett Szuhodovszki Soma beadására, megduplázva csapata előnyét. A lett együttes rögtön utána szépített, ám a KTE így is klubtörténeti győzelmet aratott, és 2–1-es előnnyel utazhat a csütörtöki visszavágóra.

„Van némi rossz érzés bennünk, amiért a második gólunk után betalált az ellenfél, de nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak ez volt a KTE első nemzetközi kupagyőzelme – folytatta a 26 éves támadó. – Egyébként ha kettő nulla maradt volna az eredmény, ugyanúgy kellene koncentrálnunk, mint kettő egyes előnynél, vagyis a feladat adva van. Jó csapat a Riga, de az előny nálunk van, és mindent megteszünk, hogy továbbjussunk.”



EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK
19.00: Riga FC (lett)–Kecskeméti TE (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik