El-döntő: az UEFA vizsgálatot indított Mourinho ellen

2023.06.02. 17:42
null
Az UEFA vizsgálatot indított José Mourinho ellen (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője ellen, mivel sértő módon beszélt a budapesti Európa-liga döntőjének játékvezetőjével.

 

„Kib…ott szégyen!” – Mourinho a játékvezetőnek a parkolóban

A portugál tréner az 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel elveszített finálé után már a sajtótájékoztatón is élesen bírálta Anthony Taylort, majd a napvilágra került videófelvételek alapján a Puskás Aréna parkolójában sértő kifejezésekkel inzultálta az angol bírót, akit „szégyennek” nevezett.

A játékvezetőt nemcsak Mourinho inzultálta a szerdai meccs után, hanem csütörtökön a római szurkolók is a budapesti repülőtéren, ahol lökdösték és rángatták, és a rendőrök védték meg a súlyosabb támadástól.

A találkozót a Sevilla nyerte tizenegyesekkel, a rómaiak leginkább egy büntető elmaradását kérik számon a játékvezetőn.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
8 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
19 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
20 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
22 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
2026.11.06. 16:44