Fenerbahce: Nagyszerű lenne El-döntőt játszani Budapesten! – Szalai Attila

2023.03.06. 19:27
null
Szalai Attila meg sem állna a budapesti fináléig a Fenerrel (Fotó: AFP)
A török élvonalbeli Fenerbahce – ahogyan a csapat szurkolói hívják – „védelmi minisztere”, Szalai Attila a klub tévéjével osztotta meg várakozásait az isztambuliak Sevilla elleni Európa-liga-nyolcaddöntője előtt.

 

„Túl szeretnénk jutni a Sevillán, amely egy kétarcú csapat. A bajnokságban nem szerepelnek jól, de a nemzetközi kupában jól teljesítenek. Kiváló játékosai vannak. Nehéz lesz ellenük, de igyekszünk a lehető legalaposabban felkészülni a játékosaikból” – nyilatkozta Szalai Attila.

„Az egyenes kieséses szakaszban sok jó csapat alkotja az mezőnyt, de mi vagyunk az egyikük. Nagy céljaink vannak, különösen nekem, hiszen Budapest a szülővárosom és nagyszerű lenne ott döntőt játszani” – utalt a május 31-én a Puskás Arénában rendezendő fináléra a 31-szeres válogatott hátvéd.

„Nagyon jól érzem magam a csapatunknál. Egy játékos számára nagy megtiszteltetés, hogy minden meccsen pályára léphet. Hálás vagyok érte, hogy így lehet – persze, keményen meg is dolgozom érte. Ebben az idényben nagyon sok mérkőzés van már a lábamban. Szinte folyamatosan háromnaponta lépünk pályára. Emiatt nagyon kell ügyelnem a helyes étkezésre, regenerációra és edzésre.”

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA,
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Bayer Leverkusen (német)–FERENCVÁROS (magyar)
Union Berlin (német)–Union Saint-Gilloise (belga)
Sevilla (spanyol)–Fenerbahce (török)
Juventus (olasz)–SC Freiburg (német)
Sporting CP (portugál)–Arsenal (angol)
Manchester United (angol)–Real Betis (spanyol)
AS Roma (olasz)–Real Sociedad (spanyol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Feyenoord (holland)

A mérkőzéseket március 9.-én és 16.-án rendezik.

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
19 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18