Videó: amikor a magyar csapatoknak sikerül kiütniük a franciákat

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 11:39
null
Stopiráék 2017-ben így ünnepelték a Bordeaux elleni továbbjutást (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Mol Fehérvár 18 órától egymeccses Európa-liga selejtezőt vív itthon a francia Stade de Reims ellen. Az előző két magyar–francia kupacsapatát a mieink nyerték, legutóbb éppen a Videotonnak sikerült francia csapatot búcsúztatva továbbjutnia a nemzetközi porondon.

Három éve, 2017 júliusában a Videoton ugyancsak az Európa-liga selejtezőjének 3. fordulójában a francia Bordeaux-val mérkőzött. Az idegenbeli 2–1-es vereség után itthon, Felcsúton Stopira góljával 1–0-ra győzött, így pedig az idegenben szerzett góljának köszönhetően továbbjutott az akkor még Marko Nikolics által irányított fehérvári csapat.

A következő körben, a főtáblára jutásért viszont pályaválasztóként, az idegenbeli 0–0 után 4–0-ra kikapott az FK Partizantól. Ha a mostani, egymeccses selejtezőből továbbjut Márton Gábor csapata, akkor a playoffkörben akár ismét következhetne egy szerb csapat, ugyanis a Standard Liege (belga)–Vojvodina (szerb) páros továbbjutója lenne az ellenfél.

Ezt megelőzően, 2010-ben a Pintér Attila vezette Győr is kiverte az Európa-liga selejtezőjéből a francia Montpellier-t: a hazai 0–1 után Franciaországban Valentin Babic góljával nyert az ETO, majd 11-esekkel jutott tovább. A következő fordulóban viszont a horvát Dinamo Zagrebbel szemben búcsúzott.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
NEM BAJNOKI ÁG
MOL FEHÉRVÁR FC–Stade de Reims (francia) – élőben az NSO-n!
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó, 18.00 (zárt kapuk mögött), Tv: M4 Sport, V: Jug (Zunic, Kordez – mindhárom szlovén)
A Mol Fehérvár várható összeállítása:
Kovácsik – Bolla, Muszliu, Stopira, Fiola – Houri, Nikolov – Nego, Evandro, Petrjak – Zivzivadze

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

A Konferencialiga-győzelem 22 millió eurót ért a Chelsea-nek

Európa-liga
2025.06.03. 20:35

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
2025.05.30. 18:04

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
2025.05.29. 23:09

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06
Ezek is érdekelhetik