Videó: mikor Gera az Európa-liga döntőjébe lőtte a Fulhamet

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 12:59
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most Gera Zoltán pályafutásának egyik legfontosabb gólját vettük elő, amit napra pontosan tíz éve szerzett a magyar futballista!

Európa második legrangosabb kupasorozata a 2009–2010-es idény kezdetén kapta meg az Európa-liga nevet, és az UEFA-kupa utódja rögtön egy hatalmas meglepetéssel indult: a Fulham menetelésével!a Fulham menetelésével!

A Gera Zoltánt is a csapatukban tudó londoniak olyan együtteseket búcsúztattak a kieséses szakaszban, mint a Juventus vagy épp a Wolfsburg.

A nagy menetelés következő állomása pedig az elődöntő volt, amelyben a Hamburg ellen kellett helytállniuk Geráéknak. Az első meccs gól nélküli döntetlent hozott, így a londoni visszavágóra maradt a döntés.

És itt már gól is született: a 22. percben Mladen Petric találatával kerültek előnybe a németek, majd a 69. percben Simon Davies egyenlített.

A mindent eldöntő találatot pedig a 76. percben a csapatában az egész sorozat alatt fantasztikusan futballozó Gera Zoltán szerezte meg!

GERA GÓLJA



SZURKOLÓI FELVÉTEL A GÓLRÓL



A Fulham így be is jutott a fináléba, amelyben azonban az Atlético Madrid hosszabbítás után 2–1-re legyőzte az angolokat, akik ettől függetlenül az El-döntőig jutást történetük egyik legnagyobb sikereként tartják számon.

A LEFÚJÁS UTÁNI PILLANATOK

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
30 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
3 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik