El: Kádárék nyertek, a Lugano a magyarjaival kapott ki

H. T.H. T.
2019.09.19. 20:45
null
Nem tudott meglepetés okozni Dániában a Lugano (Fotó: AFP)
Elrajtolt az Európa-liga 2019–2020-as idényének csoportköre. A B-csoportban egyből két, magyar érdekeltségű összecsapást is rendeztek. A Dinamo Kijev legyőzte a Malmőt, a Lugano idegenben a kapott ki a Köbenhavntól.

A Dinamo Kijevben Kádár Tamás, a Luganóban Kecskés Ákos és Vécsei Bálint is kezdőként kapott lehetőséget.

Az ukrán csapat többet birtokolta a labdát, több lehetősége is volt a találkozón, a mezőnyfölény azonban csak a 84. percben érett góllá – Vitalij Bujalszkij talált be egy szép támadás után. A hátralevő bő tíz percben nem változott az eredmény, 1–0 lett a vége. A magyar válogatott védő végigjátszotta a mérkőzést.

A csoport másik meccsén a gól nélküli első félidő után az esélyesebb FC Köbenhavn szerezte meg a vezetést az 50. percben: Michael Santos remekül érkezett a bal oldali beadásra, gólt fejelt, majd az eredmény maradt 1–0.

Holender Filip a 70. percben lépett pályára, Vécsei Bálint a 67. percben kapott egy sárga lapot, edzője a 82. percben cserélte le.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ

B-CSOPORT
FC Köbenhavn (dán)–Lugano (svájci) 1–0
Dinamo Kijev (ukrán)–Malmö FF (svéd) 1–0

Legfrissebb hírek

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
10 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
17 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
Tegnap, 7:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 21:43

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
2026.03.19. 14:05
Ezek is érdekelhetik