El: máris megvan a Honvéd ellenfelének új edzője

H. K.H. K.
2019.07.15. 20:55
A portugál Joao Martins lett az Európa-liga selejtezőjében a Budapest Honvéd elleni visszavágóra készülő Zalgiris Vilnius vezetőedzője – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Mint megírtuk, hétfő délután, három nappal a Bp. Honvéd elleni visszavágó előtt távozott a gárdától Marek Zub, akinek az idény végéig szóló szerződésében volt egy záradék, amely lehetőséget adott arra, hogy a nyáron bármelyik fél felbontsa a megállapodást. Zub élt a jogával, így közös megegyezéssel távozott az egyesülettől.három nappal a Bp. Honvéd elleni visszavágó előtt távozott a gárdától Marek Zub, akinek az idény végéig szóló szerződésében volt egy záradék, amely lehetőséget adott arra, hogy a nyáron bármelyik fél felbontsa a megállapodást. Zub élt a jogával, így közös megegyezéssel távozott az egyesülettől.

A klub gyorsan meg is találta Zub utódját, méghozzá az 52 esztendős portugál Joao Martins személyében. A szakember számára nem lesz ismeretlen a litván futball, az elmúlt időszakban ugyanis az FC Stumbras stábjában tevékenykedett, amely szintén a litván élvonalban szerepel.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
, CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius(litván)–Budapest Honvéd (m4sport.hu)
Az első mérkőzésen: 1–3
20.00:
Kukësi(albán)–Debreceni VSC
Az első mérkőzésen: 0–3
20.00:
Fehérvár FC–FK Zeta(montenegrói) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 5–1

Legfrissebb hírek

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
3 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
6 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
13 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57