El: Az a párharc a Bayernnel csupán egy jó emlék – Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.11. 12:40
null
Ancelotti is tudja, a Napolinak nem lesz könnyű dolga Londonban (Fotó: AFP)
Unai Emery elismerte a Napoli elleni Európa-liga-negyeddöntő első mérkőzését megelőző sajtótájékoztatón, hogy az Arsenalnak – pocsék idegenbeli mérlege miatt – gyakorlatilag kötelező megnyernie a hazai találkozót. Kollégája, Carlo Ancelotti szívesen emlékszik vissza a 2017-es Bayern München–Arsenal BL-meccsekre, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ezúttal egy teljesen másik párharcra van kilátás.

 

Az észak-londoniak távol az Emiratestől mindössze négyszer gyűjtötték be a három pontot a Premier League jelenlegi kiírásában, de a nemzetközi kupában sem sokkal jobb a helyzet, a kieséses szakaszban a BATE és a Rennes otthonában is vereséget szenvedtek.

„Az első meccset hazai pályán játsszuk, a szurkolóink előtt, tisztában vagyunk azzal, hogy nyernünk kell. Ez az elsődleges célunk, ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy a Napolinak lehetőségei legyenek a gólszerzésre, ez nagyon fontos. Tudjuk, hogy milyen jó játékosai vannak, akik jó idényt futnak, remek párharcra van kilátás” – mondta Unai Emery, az Arsenal vezetőedzője.

„Minden edzőt tisztelek, Ancelottit is, aki a legjobbak közé tartozik. Több országban szerzett tapasztalat segíti, lenyűgöző az edzői pályafutása.”

HAZAI REMÉNYEK

♦ A két csapat ezt megelőzően kétszer találkozott egymással, a Bajnokok Ligája 2013–2014-es kiírásának csoportkörében mindkét gárda 2–0-ra diadalmaskodott otthon.
♦ Az Arsenal csupán egyszer szenvedett vereséget az előző 17 hazai UEFA-kupa/Európa-liga-mérkőzésén, az előző idényben a svéd Östersund győzött 2–1-re az Emirates Stadionban.
♦ A Napoli még sohasem nyert angol rivális ellen idegenben, nyolc meccsen mindössze egyetlen döntetlent tud felmutatni az olasz együttes.

A baszk szakember kitért Pierre-Emerick Aubameyangra is, aki betegség miatt csupán a kispadon kezdett az Arsenal előző két mérkőzésén.

„Jobban van már, kezdhet csütörtökön. Apró problémája volt, antibiotikummal kellett kezelni, ez a fő oka annak, hogy nem kezdett a legutóbbi két találkozón.”

Carlo Ancelotti kellemes emlékeket őriz az Arsenalról, két évvel ezelőtt a Bayern Münchennel 10–2-es összesítéssel búcsúztatta az „ágyúsokat” a Bajnokok Ligájából.

„Az a párharc a Bayernnel csupán egy jó emlék, immár más edzőjük van, teljesen más lesz most a történet. Az Arsenal még mindig meghatározó tényező a Premier League-ben és Európában, nagyon tiszteljük” – kezdte az olasz.

„Unai Emery fantasztikus edző, hatalmas tudással. Ez egy új korszak a klub számára, más stílus és csapat alakult ki az új játékosok érkezése miatt.”

Ancelotti végezetül a Napoli jelenlegi legnagyobb problémáját is szóba hozta.

„Nem védekeztünk jól mostanában, még akkor sem, amikor tizenegy emberrel voltunk tíz ellen. Ez figyelmeztetés számunkra, ha így játszunk Londonban, bajban leszünk” – emlékezett vissza a Genoa ellen 1–1-re végződő hétvégi bajnokira, amelyen a 28. perctől emberelőnyben futballozott a nápolyi csapat.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
21.00:
Arsenal (angol)–Napoli (olasz) (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00:Villarreal (spanyol)–Valencia (spanyol)(Tv:Digi Sport3)
21.00:Benfica (portugál)–Eintracht Frankfurt (német) (Tv:Digi Sport2)
21.00:Slavia Praha (cseh)–Chelsea (angol) (Tv:Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
9 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
20 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29