El: Ilyen csapatot szeretnénk minden egyes alkalommal! – M. Nikolics

2017.08.03. 22:22
A két vezetőedző, Marko Nikolics és Jocelyn Gourvennec értékelte a Videoton–Girondins Bordeaux (1–0) mérkőzést a labdarúgó Európa-liga 3. csoportkörének visszavágója után.

„Ilyen szinten már nincs könnyű meccs – kezdte csalódottan a Bordeaux vezetőedzője, Jocelyn Gourvennec. – A Videoton nagyon intenzíven játszott. Az első félidőben nem teremtettünk jó pozíciót magunknak, és kihagytunk fontos helyzeteket. Nem sikerült uralnunk a mérkőzést, nem a mi szintünkön futballoztunk, mint a múlt héten. Tudtuk, hogy az elején kellene gólt szereznünk, azonban nem sikerült. A találkozó második részében már nem voltunk jelen a pályán. Hatalmas a csalódás, de gratulálok a Videotonnak. Tapasztalt csapat, hozzászokott az ilyen meccsekhez, biztos, hogy lesz esélye bejutni a csoportkörbe is.”

„Megérdemeltük győzelmet és a továbbjutást is – mondta Marko Nikolics a Videoton vezetőedzője. – Végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést, hamarabb is eldönthettük volna, ha a nagy helyzeteink egyikét gólra váltjuk. A fiúk úgy küzdöttek, mint a harcosok, nem akárhogy játszottak, taktikailag tökéletes teljesítményt nyújtottak. Ilyenkor nem kell félned a kispadon, mert a szerencse is melléd áll.”

„Ilyen Videotont szeretnénk minden egyes alkalommal látni a pályán. Ez nemcsak nekünk, hanem az egész magyar labdarúgásnak hatalmas dolog. Eddig az El-ben nem jött össze kapott gól nélküli meccs, most végre igen, ráadásul a Bordeaux-nak nem igazán volt kijátszott ziccere sem, inkább csak távoli lövései. Boldog vagyok!” – tette hozzá a szerb tréner.

Nikolics elárulta, hogy a mérkőzés után rögtön a feleségét és a kislányát hívta, megosztva velük az örömét, de az ünneplésre nincs idő: reggel már edzést vezényel a játékosoknak. Aztán jön a playoffkör sorsolása…

„Meglátjuk, kit kapunk, de szeretnénk bejutni a csoportkörbe.” Bordeaux vezetőedzője, Jocelyn Gourvennec. – A Videoton nagyon intenzíven játszott. Az első félidőben nem teremtettünk jó pozíciót magunknak, és kihagytunk fontos helyzeteket. Nem sikerült uralnunk a mérkőzést, nem a mi szintünkön futballoztunk, mint a múlt héten. Tudtuk, hogy az elején kellene gólt szereznünk, azonban nem sikerült. A találkozó második részében már nem voltunk jelen a pályán. Hatalmas a csalódás, de gratulálok a Videotonnak. Tapasztalt csapat, hozzászokott az ilyen meccsekhez, biztos, hogy lesz esélye bejutni a csoportkörbe is.”

„Megérdemeltük győzelmet és a továbbjutást is – mondta Marko Nikolics a Videoton vezetőedzője. – Végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést, hamarabb is eldönthettük volna, ha a nagy helyzeteink egyikét gólra váltjuk. A fiúk úgy küzdöttek, mint a harcosok, nem akárhogy játszottak, taktikailag tökéletes teljesítményt nyújtottak. Ilyenkor nem kell félned a kispadon, mert a szerencse is melléd áll.”

„Ilyen Videotont szeretnénk minden egyes alkalommal látni a pályán. Ez nemcsak nekünk, hanem az egész magyar labdarúgásnak hatalmas dolog. Eddig az El-ben nem jött össze kapott gól nélküli meccs, most végre igen, ráadásul a Bordeaux-nak nem igazán volt kijátszott ziccere sem, inkább csak távoli lövései. Boldog vagyok!” – tette hozzá a szerb tréner.

Nikolics elárulta, hogy a mérkőzés után rögtön a feleségét és a kislányát hívta, megosztva velük az örömét, de az ünneplésre nincs idő: reggel már edzést vezényel a játékosoknak. Aztán jön a playoffkör sorsolása…

„Meglátjuk, kit kapunk, de szeretnénk bejutni a csoportkörbe.”

 

Legfrissebb hírek

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44

„Kifogyott az üzemanyagunk” – Varga Barnabásék edzője a Kl-kiesés után

Európa-konferencialiga
2026.04.17. 09:38

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06
Ezek is érdekelhetik