DVSC: Takács Tamás és Horváth Zsolt sem utazik az El-meccsre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.28. 18:45
Csütörtökön a San Marinó-i kupagyőztes SP La Fiorita vendégeként kezdi meg szereplését a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében a DVSC-Teva. A debreceniek szakvezetője, Kondás Elemér ígéri: játékosai mindig résen lesznek az ellenfél várható kontráinál.

„Ellenfelünk keretében főleg olasz és San Marinó-i játékosok találhatók. Damiano Tommasi személyében egy korábbi olasz válogatott labdarúgó is erősíti a csapatot. Ugyan már 42 éves, de bizonyára sokat tud még segíteni csapatának – nyilatkozta Kondás Elemér a dvsc.hu klubhonlapnak. – Próbálják játszani a futballt, az olasz csapatokra jellemző taktikát alkalmaznak, vagyis szervezetten védekeznek, és abból próbálnak kontrákat indítani, ezért mindig résen kell lennünk. Döntő lesz, hogy labdaszerzés után milyen gyorsan tudunk a kapujuk elé érni. Ebből a párharcból mindenképpen szeretnénk továbbjutni, addig nem foglalkozunk a következő ellenféllel. Bízom abban, hogy kellően frissek leszünk, és jó teljesítményt tudunk nyújtani. Lesznek hiányzók, mert Takács Tamásra sérülés miatt nem számíthatunk, illetve Horváth Zsolt már a csapattal edz, de még nincs bevethető állapotban, így ő sem utazik velünk.”Kondás Elemér a dvsc.hu klubhonlapnak. – Próbálják játszani a futballt, az olasz csapatokra jellemző taktikát alkalmaznak, vagyis szervezetten védekeznek, és abból próbálnak kontrákat indítani, ezért mindig résen kell lennünk. Döntő lesz, hogy labdaszerzés után milyen gyorsan tudunk a kapujuk elé érni. Ebből a párharcból mindenképpen szeretnénk továbbjutni, addig nem foglalkozunk a következő ellenféllel. Bízom abban, hogy kellően frissek leszünk, és jó teljesítményt tudunk nyújtani. Lesznek hiányzók, mert Takács Tamásra sérülés miatt nem számíthatunk, illetve Horváth Zsolt már a csapattal edz, de még nincs bevethető állapotban, így ő sem utazik velünk.”

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16