El: Jürgen Klopp elmondta, mi az, aminek még a győzelemnél is jobban örül

2016.05.06. 10:41
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a Villarreal felett aratott 3–0-s El-siker utáni sajtótájékoztatón beszélt csapata teljesítményéről, és már a jövőbe is tekintett.

A Liverpool egygólos hátrányból várta az elődöntő második meccsét, ám már a 7. percben kiegyenlítette a párharcot, a 63. percben állt először továbbjutásra, kilenc perccel a vége előtt pedig bebiztosította a döntős részvételt. Jürgen Klopp rá jellemző módon kezdte csapata értékelését. Jürgen Klopp rá jellemző módon kezdte csapata értékelését.

„Az a probléma, hogy nem ismerem elég jól az angol nyelvet, ezért nem tudom megfelelő szavakkal leírni a mai teljesítményünket. Az egész esténk remek volt, legalábbis a hetedik perctől mindenképpen. Az első fél óránk? Elképesztő erős volt. A következő tizenöt percben nem játszottunk elég türelmesen, de ez természetes. A második félidőben aztán visszatértünk a tervünkhöz, és meg is lett az eredménye.”

A német szakvezető külön kitért a második gól szerzőjére, Daniel Sturridge-ra, aki állítása szerint végre olyan szinten játszik, mint amire a tehetsége predesztinálja.

„Remek meccse volt. Mindannyian láthattuk, hogy milyen az, amikor Sturridge egészséges. Remek csatár, ezt már tudtam az előtt is hogy Liverpoolba szerződtem volna és most már még jobban tudom.”

A német szakember már az Európa-liga döntőjére is előre tekintett.

„Ebben a sorozatban többször is megmutatta a csapat, hogy mire képes és hogy mire lehet képes a jövőben. Menedzserként nekem ez a legfontosabb. De ha láttad, hogyan teljesített a csapatod a Villarreal, a Dortmund, vagy az Augsburg ellen, akkor már többet akarsz. Rengeteg csapat van Európában, amelyik el akar jutni a döntőbe, nekünk most sikerült. Lehetőségként fogjuk fel a finálét.”

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Liverpool–Villarreal 3–0 (B. Soriano 7. – öngól, Sturridge 63., Lallana 81.)
Továbbjutott: a Liverpool, 3–1-es összesítéssel

Sevilla–Sahtar Doneck 3–1 (Gameiro 9., 47., Mariano 59., ill. Eduardo 44.)
Továbbjutott: a Sevilla, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
4 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15

Nem az albánok napja volt a két kisebbik európai kupában

Európa-liga
2026.08.04. 23:13