El: Nem tűnik ideges társaságnak a Szutjeszka – Bódi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.08. 10:00
Háromgólos előny birtokában utazott el szerda reggel az El-selejtező montenegrói visszavágójára a DVSC-Teva labdarúgócsapata (Debrecenben 3–0-ra győztek a Szutjeszka Niksics ellen), amelynek játékosai nem veszik fél vállról a visszavágót. A haol.hu-n nyilatkozó debreceni játékos, Bódi Ádám motivált riválisra számít a mérkőzés elején, és felhívta a figyelmet arra, hogy az idegenbeli góljuk milyen sokat jelentene.

„Valóban tetemes az előnyünk, de szó sincs arról, hogy ettől megnyugodhatnánk – mondta Bódi Ádám. – Az első mérkőzés megmutatta, hogy az ellenfelünk is képes helyzetbe kerülni, nagyon örülök, hogy nem tudott betalálni Debrecenben. Nagyon figyelnünk kell odakint, masszív védekezésből kell építkeznünk, és fontos lenne, hogy ott is szerezzünk egy gólt, mert akkor már valóban jelentős előnybe kerülnénk.”Bódi Ádám. – Az első mérkőzés megmutatta, hogy az ellenfelünk is képes helyzetbe kerülni, nagyon örülök, hogy nem tudott betalálni Debrecenben. Nagyon figyelnünk kell odakint, masszív védekezésből kell építkeznünk, és fontos lenne, hogy ott is szerezzünk egy gólt, mert akkor már valóban jelentős előnybe kerülnénk.”

„Biztos vagyok benne, hogy megnyomják majd a mérkőzés elejét, hiszen hazai közönség előtt ezt várja tőlük mindenki. Azonban nem tűnik ideges társaságnak a Szutjeszka, nincs kizárva, hogy járatni igyekeznek majd a labdát, ebben szeretnénk őket megakadályozni. Gondolom, nagy lesz a hőség, ami megnehezíti mindkét fél dolgát, de az első meccsen is a szünet után játszottunk jobban, vagyis a kondícióval nincsen baj a csapatnál. Bízom benne, hogy sikerül kivívnunk a továbbjutást csütörtök este.”

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
9 órája

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
19 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
20 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
22 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
23 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.11.06. 20:15

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27