El: Csak egy célunk lehet, továbbjutni – Thomas Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.22. 18:30
Megtartotta a csütörtöki, Zeljeznicar elleni Európa-liga-visszavágót megelőző sajtótájékoztatóját a Ferencváros. Thomas Doll vezetőedző egyértelműen kijelentette, hogy az első meccsen elszenvedett vereség ellenére csakis a továbbjutás lehet a cél.

„Csak egy célunk lehet, győzni és továbbjutni. Az első mérkőzésen sok helyzetet hagytunk ki, két-három gólt szerezhettünk volna, de nem lőttük be őket, amit kegyetlenül megbüntetett ellenfelünk. Reméljük, hogy ezúttal szebben alakul a számunkra a találkozó. Sajnos nem számíthatunk Ramírezre, őt két-három hétre csúnyán lerúgták az első meccsen... De nem aggódunk, mert eddig is megoldottunk minden problémát, és ezúttal is így teszünk majd. Ramírezért is játszunk holnap” – idézi a fradi.hu Dollt.fradi.hu Dollt.

Gyömbér Gábor kifejtette, hogy az első mérkőzéshez képest mindössze annyi előrelépésre van szükség, hogy a csapat előtt kínálkozó helyzeteket be kell lőni.

„Azért jöttünk, hogy továbbjussunk ebből a párharcból. Nagyon megnehezítettük a dolgunkat. Remélem, hogy idegenben, várhatóan pokoli hangulatban is sikerül kiharcolnunk a győzelmet. Nem becsültük le az első meccsen a Zeljeznicart. A budapesti találkozón jól játszottunk, de a helyzeteink nem mentek be, ez volt a gond. Azon leszünk, hogy a visszavágón minden máshogy alakuljon” – mondta Gyömbér.

A holnap 18 órakor kezdődő visszavágót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
8 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
9 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
9 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
11 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
12 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
13 órája

Zachariassen helyett Júlio Romao – így kezd a Ferencváros a Braga elleni El-visszavágón

Európa-liga
15 órája

Bevették Braga utcáit a Ferencváros szurkolói – fotók!

Európa-liga
16 órája
Ezek is érdekelhetik