NS: Csehül állunk; Robogj, Loki! - csütörtök

Vágólapra másolva!
2014.08.20. 23:29
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Elképesztő finissel megnyerte karrierje tizenkettedik Európa-bajnoki címét Cseh László. 200 vegyesen hárman is utolérték a hajrában, ám az utolsó métereken mégis volt még egy sebessége, és felállhatott a dobogó tetejére.

Gyurta Dániel pedig elmesélte a helszínről tudósító Kovács Erikának, hogy semmi gond a 100 méteres mellúszás negyedik helyével, Rióig 100-on és 200-on is javulni fog, kár érte aggódni

A Debrecen már Bernben várja a Young Boys elleni Európa-liga-rájátszás első meccsét, amelyen, ha már a Bajnokok Ligája főtáblájáról lemaradt, még megcsípheti az El csoportkörét.

A Haladás támadója, Radó András Somogyi Zsoltnak túl sok konkrétumról nem tudott beszámolni a jövőjével kapcsolatban, ám azt azért elmondta, hogy megfontolt döntést igyekszik hozni, mert nem szeretné eltékozolni a tehetségét.

Gulácsi Péter Salzburgja előnnyel váthatja a BL-selejtező visszavágóját a svéd Malmö ellen, de ha a kapus és hátvédje megérti egymást az utolsó pillanatokban, már-már főtáblát ünnepelhetnének az osztrák bajnoknál.

Férfi kosárlabda-válogatottunk itthon is megverte Portugáliát, de a meccs nem volt olyan sétagalopp, mint a kinti összecsapás. Jóll a csapat az Eb-selejtezőcsoportban, de már túlvan a kötelezőn, mostantól élesedik a küzdelem.

+ Megjelent, a Hajrá, foci! mintaszáma, amelyet a Nemzeti Sport csütörtöki száma mellé adunk. Most induló kiadványunkban teljes NB III-as eredménylistát közlünk összeállításokkal, tabellákkal, a jövőben pedig a megyei első- és másodosztály, továbbá a BLSZ I., II., III. osztály eredményeit és tabelláit is itt olvashatják majd minden héten. Foglalkozunk a női labdarúgással, a futsallal és az ifjúsági bajnokságokkal, azaz a futball minden szintjét eredményekkel és táblázatokkal fedjük le különszámunkban.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
12 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48
Ezek is érdekelhetik