El: norvég játékvezető a Debrecen svájci mérkőzésén

2014.08.15. 13:58
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében a norvég játékvezetői csapat működik közre a Young Boys–Debrecen Európa-liga-playoff-mérkőzésen.

A vezetőbíró a 36 éves Tom Harald Hagen lesz, aki tanár, és 2009 óta FIFA-kerettag. Hazájában a második számú játékvezetőnek számít Svein Oddvar Moen mögött.

Hagen korábban már vezetett a Lokinak, 2010-ben az ő közreműködése mellett a Debrecen 3–2-re verte meg a Levadiát a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Emellett a magyar U19-es válogatottnak két Eb-selejtezőt is vezetett 2009-ben, Szerbiától 1–0-ra, Angliától 2–0-ra kaptunk ki.

Hagen ebben a szezonban az Elfsborg–Hafnarfjördur (4–1) El-selejtezőt vezette.

Segítői Dag-Roger Nebben és Jan Erik Engan lesznek. A negyedik játékvezető Dag Vidar Hafsas. Az ellenőr a görög Jorgosz Bikasz lesz. A berni mérkőzés augusztus 21-én 19.30-kor lesz.

Vad II István a Panathinaikosz–Midtjylland meccset vezeti, segítői Albert István, Berettyán Péter és Farkas Ádám lesznek. Munkájukat az egyik legfontosabb ellenőr, Václav Krondl felügyeli.

Vágner László a Trabzonspor–Rosztov meccsen ellenőrzi a litván Gediminas Mazeikas és társai teljesítményét.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
4 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
11 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
14 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
20 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10