El: lehet, hogy az ETO mégis a luxemburgiakba fut bele?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 21:23
null
Harcos meccset vívott a kék-fehér mezes Güteborg a luxemburgi csapattal (Fotó: ifkgoteborg.se)
Az esélyesebb IFK Göteborg nem bírt a Fola Esch legénységével, a luxemburgiak 0–0-t harcoltak ki a neves svéd csapat otthonában a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján.

 

Mint ismert, a selejtezőbe a második fordulóban bekapcsolódó Győri ETO e párharc későbbi győztesével találkozik majd.

Turi Gézával a kapujában a feröeri Víkingur Göta 2–1-re legyőzte a lett Daugava Daugavpilst. A 40 esztendős Turinak több fontos védése is volt a mérkőzésen, amelyen csapata az 59. percben szerzett Andreas Olsen-góllal győzött.

Az örmény Pjunyikot idegenben 4–1-re kiütő FK Asztanában Foxi Kethevoama, a korábban a DVTK-ban, az Újpestben és a KTE-ben is megforduló közép-afrikai támadó is betalált.

Nem sikerült az európai bemutatkozás a Santos Tartunak: az észt harmadik ligás csapat pályaválasztóként 7–0-ra kikapott a norvég Tromsőtől. A 2006-ban alapított, nevében a brazil futball és Pelé előtt tisztelgő kiscsapat az Észt Kupa döntőjének veszteseként indulhat az Európa-liga új kiírásában, mint a sorozat idei legalacsonyabban rangsorolt csapata.

Az az észt harmadosztály tabelláját vezető, amatőr futballistákból álló Santos már az első félidőben háromgólos hátrányba került. A Tromsö, bár rutinos európai kupainduló, jelenleg szintén nem első ligás; a norvég másodosztályban harcol a gyors visszajutásért.

Az Aberdeen kihasználta a kettős emberelőnyt, és 5–0-ra legyőzte a Daugava Rigát. A télen igazolt ír támadó, Adam Rooney két góllal vette ki a részét a skót csapat fölényes győzelméből. A Daugavából két játékost is kiállítottak a második félidőben.

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

CSÜTÖRTÖKI EREDMÉNYEK

DIÓSGYŐRI VTK–Birkirkara (máltai) 2–1
Vikingur (feröeri)–Daugava Daugavpils (lett) 2–1
IFK Göteborg (svéd)–Fola Esch (luxemburgi) 0–0
Santos Tartu (észt)–Tromsö (norvég) 0–7
Aberdeen (skót)–Daugava Riga (lett) 5–0
Pjunyik (örmény)–FK Asztana (kazah) 1–4
Folgore (San Marinó-i)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 1–2
Derry City (ír)–Aberystwyth Town (walesi) 4–0
Crusaders (északír)–Ekranas (litván) 3–1
Fram Reykjavík (izlandi)–Nömme Kalju (észt) 0–1
Hafnarfjördur (izlandi)–Glenavon (északír) 3–0
Stjarnan (izlandi)–Bangor City (walesi) 4–0
Zeljeznicar (bosnyák)–Lovcsen (montenegrói) 0–0
FK Turnovo (macedón)–Csihura Szacshere (grúz) 0–1
UE Santa Coloma (andorrai)–Metalurg Szkopje (macedón) 0–3
VPS (finn)–Brommapojkarna (svéd) 2–1
Botev Plovdiv (bolgár)–Libertas (San Marinó-i) 4–0
Szioni Bolniszi (grúz)–Flamurtari (albán) 2–3
FC Tiraspol (moldovai)–Inter Baki (azeri) 2–3
Rosenborg (norvég)–FK Jelgava (lett) 4–0
FC Vaduz (liechtensteini)–College Europa (gibraltári) 3–0
Differdange (luxemburgi)–Atlantas Klaipeda (litván) 1–0
Veris Chisinau (moldovai)–Liteksz (bolgár) 0–0
Banga Gargzdai (litván)–Sligo Rovers (ír) 0–0
Gabala (azeri)–Siroki Brijeg (bosnyák) 0–2
Cselik (montenegrói)–NK Koper (szlovén) 0–5
MyPa-47 (finn)–IF Fuglafjördur (feröeri) 1–0
Kalev Sillamäe (észt)–Honka (finn) 2–1
Kajrat Almati (kazah)–FK Kukësi (albán) 1–0
Sirak (örmény)–Sahtyor Karagandi (kazah) 1–2
Broughton (walesi)–Haugesund (norvég) 1–1
B36 Tórshavn (feröeri)–Linfield (északír) 1–2
FK Csukaricski (szerb)–Sant Julia (andorrai) 4–0
Hibernians (máltai)–Spartak Trnava (szlovák) 2–4
RNK Split (horvát)–Mika Astarak (örmény) 2–0
Rudar (szlovén)–KF Laci (albán) 1–1

A visszavágókat a jövő héten rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26
Ezek is érdekelhetik