El: BL-indulási joggal is emelnék a sorozat rangját

2014.05.15. 18:06
A jövő évtől kezdve az Európa-liga győztese indulhatna a Bajnokok Ligájában, és növekednének a pénzdíjak – így szeretné emelni a második számú kontinentális sorozat rangját az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

Amint Guy-Laurent Epstein, az UEFA marketingigazgatója elmondta: Angliában és Olaszországban például nem számít igazán komoly sorozatnak az Európa-liga, és a módosításokkal azt kívánják elérni, hogy ez az állapot megváltozzon.

Az UEFA-kupát 2009-ben felváltó sorozatba nem áramlik be annyi pénz például reklámjogokból, mint a Bajnokok Ligájába. Az El-t szerdán megnyerő Sevilla az előzetes kalkulációk alapján közel 14 millió euróra számíthat, ezért játszott 19 mérkőzést kilenc hónap alatt. A BL-ben csak a döntő megnyerése több mint 10 millió eurót hoz a konyhára, és a jobb csapatok akár 60 milliót is kasszírozhatnak egy idényben.

A szövetség azt tervezi, hogy a következő évadtól mintegy húsz százalékkal emeli a díjakat az El-ben, amelynek győztese indulási jogot nyer a BL-be.

Legfrissebb hírek

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
2026.05.20. 19:42

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik