Rossi a győzelemben nagyon, a továbbjutásban kevésbé hisz

MTI MTIMTI MTI
2013.07.24. 16:38
null
Az újvidéki mérkőzésen a Honvéd nem tudta érvényre juttatni emberelőnyét (Fotó: Magyar Szó, Ótos András)
Nem saját csapatát, a Bp. Honvédot tartja esélyesnek a továbbjutásra Marco Rossi vezetőedző a  Vojvodina elleni labdarúgó Európa-liga-selejtezős párharcban, a csütörtöki visszavágón ugyanakkor győzni szeretne.

„Nagyon sok problémánk volt ezen a héten, sérülések hátráltatták a felkészülésünket. Az első mérkőzés eredménye miatt sajnos nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de mindent megteszünk, és a maximumot fogjuk nyújtani” – nyilatkozott szerdai sajtótájékoztatóján az olasz szakember, akinek alakulata múlt csütörtökön 2–0-s vereséget szenvedett Újvidéken.

A tréner újságírói kérdésre reagálva kitért a magyar csapatok eddigi gyengébb európai kupaszereplésére is: „Azt gondoltam, hogy a Videoton és az ETO továbbjut, mivel ennél a két klubnál minden feltétel maximálisan adott a jó európai kupaszerepléshez. Úgy vélem, a Videoton kicsit jobb koncentrációval továbbjuthatott volna, ugyanakkor a Győrnek sajnos nem volt szerencséje a Maccabi Tel-Avivval, hiszen nagyon erős ellenfelet kapott a sorsolásnál.”

Marco Rossi hozzátette, a szerbiai Vojvodinának három-négy rendkívül tapasztalt, minőségi futballistája van, ez az ő csapatáról egyelőre nem mondható el, ugyanakkor ha jól tudják megvalósítani a letámadásos taktikát, jó eredményt érhetnek el.

Kemenes Szabolcs csapatkapitány szerint a legnagyobb probléma az első találkozón az volt, hogy nem tudták gólra váltani a 70 percen át tartó emberelőnyt. A kapus hozzátette, egy idegenben szerzett találat rendkívül sokat jelentett volna a továbbjutás szempontjából. „Nem szabad az első meccsből kiindulnunk, holnap alapvetően arra kell törekednünk, hogy megnyerjük a találkozót, az pedig majd kiderül, hogy ez a továbbjutás szempontjából mit is jelent.”

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
19 perce

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 21:43
Ezek is érdekelhetik