Európa-liga: a Videoton otthon kezdi a párharcot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.25. 11:48
Megcserélték a Mladoszt Podgorica–Videoton Európa-liga-selejtező pályaválasztását, így a fehérvári együttes kezdi hazai pályán a párharcot – számolt be a hírről a klub hivatalos Facebook-oldalán. Július 4-én tehát Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban csapnak össze a csapatok, a visszavágóra egy héttel később kerül sor Montenegróban.

Az Európa-liga szabályzatának 12.06 pontja („Ha egynél több klub egy 50 kilométeres sugarú körön belül – vagy azonos stadionban – ugyanazon a napon játszana európai kupamérkőzést, az UEFA versenybizottságának joga van megfordítani a párharcot”) miatt volt szükség a módosításra. A Videoton ennek értelmében otthon kezdi a Mladoszt Podgorica elleni párharcot az Európa-liga első selejtezőkörében.

Így az is biztossá vált, hogy a Budapest Honvéd idegenben kezdi a Cselik Niksics elleni párharcot. A klub honlapjának tájékoztatása szerint a budapesti visszavágóra július 11-én, 20.30-kor kerül sor.

EURÓPA-LIGA 2013–2014, AZ ELSŐ SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSAI
Videoton (magyar)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Cselik Niksics (montenegrói)–Bp. Honvéd (magyar)
Víkingur (feröeri)–FC Inter Turku (finn)
Zalgiris (litván)–Saint Patrick's Athletic (ír)
Airbus UK Broughton (wales)–Ventspils (lett)
Trans Narva (észt)–Gefle (svéd)
KR (izlandi)–Glentoran (északír)
Csihura Szacskere (grúz)–FC Vaduz (liechtensteini)
Milsami Orhei (moldovai)–Dudelange (luxemburgi)
Metalurg Szkopje (macedón)–Qarabag (azeri)
Flora Tallinn (észt)–Kukësi (albán)
Teteksz (macedón)–Pjunyik (örmény)
KS Teuta (albán)–Dacia Chisinau (moldovai)
Libertas (San Marinó-i)–FK Sarajevo (boszniai)
Sliema Wanderers (máltai)–Khazar Lankaran (azeri)
Levszki Szófia (bolgár)–Irtis Pavlodar (kazah)
Hibernians (máltai)–Vojvodina (szerbiai)
FC Asztana (kazah)–még nem ismert bolgár induló
UE Santa Coloma (andorrai)–Zrinjski Mostar (boszniai)
Domzale (szlovén)–Astra (román)
Rudar Pljevlja (montenegrói)–Mika (örmény)
FC Santa Coloma (andorrai)–Breidablik (izlandi)
Drogheda United (ír)–Malmö FF (svéd)
Mariehamn (finn)–Inter Baki (azeri)
ÍF Fuglafjördur (feröeri)–Linfield (északír)
Prestatyn Town (walesi)–Liepajas Metalurgs (lett)
NK Celje (szlovén)–Tromsö (norvég)
FC Tiraspol (moldovai)–Skonto (lett)
Crusaders (északír)–Rosenborg BK (norvég)
ÍBV (izlandi)–HB Tórshavn (feröeri)
Jeunesse Esch (luxemburgi)–TPS Turku (finn)
Bala Town (walesi)–Levadia Tallinn (észt)
Kruoja (litván)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
La Fiorita (San Marinó-i)–Valletta FC (máltai)
Laci (albán)–Differdange (luxemburgi)
Gandzaszar (örmény)–FC Aktobe (kazah)
Torpedo Kutaiszi (grúz)–MSK Zilina (szlovák)
FK Turnovo (macedón)–FK Suduva (litván)

Legfrissebb hírek

NB II: Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
16 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45
Ezek is érdekelhetik