El: a Videoton „a világ legjobb csapata” ellen készül

2013.06.24. 15:06
A Videoton labdarúgócsapatának tagjai az ausztriai edzőtáborban követték az Európa-liga selejtezőjének sorsolását. A montenegrói Mladoszt Podgoricáról a következőt nyilatkozta José Gomes vezetőedző, Nikolics Nemanja és Torghelle Sándor a vidi.hu-nak:

„Úgy készülünk a montenegrói csapat ellen, mintha a világ legjobb együttese lenne az ellenfelünk. A podgoricai csapat részletes feltérképezését most kezdjük el, hiszen most vált ismertté, hogy ellenük kezdjük az Európa-ligát" – nyilatkozta a sorsolást követően José Gomes, a Videoton vezetőedzője.

„Nem sokat tudok mondani erről a montenegrói csapatról, az azonban számunkra mindenképp jó hír, hogy viszonylag közeli együttest kaptunk – mondta Nikolics Nemanja. – Ahogy hallom, egyelőre még nem dőlt el biztosan, hogy idegenben, vagy otthon kezdjük a párharcot, azonban úgy gondolom, mindegy is ez, hiszen ha tovább akarunk jutni, akkor nem számít, ki az ellenfelünk és hol kezdünk ellene, mindenképp nyernünk kell.”

„Abból a szempontból nem örülök annak, hogy montenegrói csapatot kaptunk, hogy rájuk nagyon kemény, erőszakos játékstílus jellemző. Ugyanakkor Nikónak igaza van abban, hogy nem az ellenféllel, hanem magunkkal kell törődnünk, hiszen a célunk, hogy továbbjussunk, legyen bárki is az ellenfelünk” – tette hozzá Torghelle Sándor.

Legfrissebb hírek

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
49 perce

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Négyszer vette be a Torreense kapuját, három forduló után is hibátlan a Ferencváros az El-ben!

Európa-liga
2026.10.22. 20:35

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55