Inter: Nem egy mérkőzés dönt a karrieremről - Stramaccioni

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 12:44
Andrea Stramaccioni, az olasz élvonalbeli Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője a Tottenham elleni Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágója előtti sajtótájékoztatón beszélt a londoniak ellen elszenvedett vereségről és a jövőjéről a milánói klub kispadján.
„Az értékelésemet a szezon végén fogom megkapni, nem egy mérkőzés alapján fogja a vezetőség eldönteni, hogy jól végzem-e a munkámat. Az elnök kezében a döntés, akinek maximálisan élvezem a bizalmát. Sosem adom fel, és továbbra is mindent megteszek ezért a csapatért" – nyilatkozta a harminchat éves olasz edző.Mint ismert, a Stramaccioni vezette Inter az Európa-ligában 3–0-s hátrányból várhatja a Tottenham elleni visszavágót, míg a bajnokságban a szombati, Bologna ellen elszenvedett 1–0-s vereséggel az ötödik helyre csúszott vissza.„Minden erőnkre és egy kis szerencsére is szükségünk lesz csütörtökön, hiszen a mi keretünk korlátozott, míg a Tottenhamnek elképesztően jó játékosai vannak. Nyerni akarunk, de a londoni háromgólos vereség után nagyon nehéz lesz a visszavágó" – zárta nyilatkozatát Stramaccioni.Az Inter ma 19 órakor fogadja az El-nyolcaddöntő visszavágóján a Tottenhamet a San Siróban.
Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A Konferencialiga-győzelem 22 millió eurót ért a Chelsea-nek

Európa-liga
2025.06.03. 20:35
Ezek is érdekelhetik