Átalakul az Inter, létezik a Dzsudzsák-terv

CSILLAG PÉTER jelenti KolozsvárrólCSILLAG PÉTER jelenti Kolozsvárról
Vágólapra másolva!
2013.02.21. 14:05
null
Nem minden alap nélküli Dzsudzsák Balázs Milánóba igazolásának a híre
Bár Andrea Stramaccioni a világért sem mondta volna ki Dzsudzsák Balázs nevét (egy olasznak talán nem is könnyű a feladat), az Internazionale vezetőedzője a Nemzeti Sport kérdésére burkoltan utalt rá, hogy illik a klub koncepciójába a Dinamo Moszkva játékosának megszerzése. Kolozsvár azonban nem a 26 éves szélsőt, hanem Vass Ádámot hiányolja a CFR Cluj csütörtöki Európa-liga-mérkőzéséről.

 

Csütörtök este a CFR Cluj és az Internazionale vív egymással visszavágót az Európa-ligában a legjobb tizenhat közé jutásért (a milánói mérkőzésen 2–0-ra nyertek az olaszok), az említett két magyar játékos azonban nem a kolozsvári Dr. Constantin Radulescu Stadionban, hanem Kápolnásnyéken, illetve Moszkvában tartózkodik a találkozó idején.

Vass Ádám hiányzása igazolt: a CFR középpályásának januárban kiújult a lábközépcsont-sérülése, meg kellett műteni, és a több hónapig tartó lábadozást figyelembe véve klubja úgy döntött, nem nevezi az Európa-liga tavaszi küzdelmeire. A 24 éves középpályás csak jövő héten csatlakozik csapatához, nem is megy ki a mérkőzésre, az autós utazás lehetőségét például egyszerű okból vetette el: „Még vezetni sem tudok a lábammal.”

„Ilyenkor mindig fáj a szívem – vallotta be Vass Ádám, akit – milyen abszurd helyzet! – telefonon értünk el Kolozsvárról. – A tehetetlenség érzése zavar, hogy ülök, nézem a meccset, és nem szállhatok be. Hogy van-e esélyünk a továbbjutásra? Sajnos a milánói vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de el kell hinni, hogy van még keresnivalónk. Játékostársaimmal nem beszéltem a napokban, csak Bartha Gáborral, a CFR fizioterapeutájával, így bennfentes információkkal nem szolgálhatok.”

Mi viszont igen: az Internazionalét elkísérő olasz újságírók, ha óvatosan is, de megerősítették a hírt, hogy a klub érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt. Napok óta cikkeznek arról, hogy a Dinamo Moszkva szélsője lehet a csapat egyik fő nyári erősítése, Marco Branca szakmai igazgató dolgozik a magyar légiós megszerzésén, és Massimo Moratti tulajdonos állítólag hajlandó megadni érte a tizenhárommillió eurót.

„Igen, tudok a történetről, és azt mondom, van is esély rá, hogy Dzsudzsák az Inter játékosa lesz – vázolta lapunknak Andrea Paventi, a Sky Italia riportere. – Azért valószerű a terv, mert az együttes a szélső középpályás posztjára is keres embert. Ugyanakkor a fontossági sorrendben alighanem előbbre való egy hátvéd és egy befejező csatár igazolása, utóbbi Diego Milito súlyos és talán a következő idényig húzódó sérülése miatt különösen aktuális. A klub politikája most a Mateo Kovacichoz hasonló fiatal tehetségek felkutatása, ráadásul Massimo Moratti tulajdonos kiemelt figyelmet fordít a kelet-európai piacra, utóbbi szempont alapján a Dinamo Moszkva futballistájának helye lehet Milánóban. Egyedül a viszonylag magas ára jelenthet akadályt.”

Nem kérdés, az oroszoknak ezen a téren valamennyit engedniük kell, az Anzsi Mahacskalának érte állítólag kifizetett és vélhetőleg a piaci értéktől kissé elrugaszkodott 19 millió euró nem lehet az alku alapja. Viszont ne felejtsük el azt se, hogy az Inter tulajdonosa a hírek szerint előszeretettel vásárol „szerelemből”, vagyis a saját kiszemeltjeire nem sajnál az indokoltnál néhány millió euróval magasabb összeget sem.

Ám a sajtóinformációknál, híreszteléseknél fontosabb, hogy mit gondol a labdarúgóról Andrea Stramaccioni, az Inter vezetőedzője. A kolozsvári Európa-liga-mérkőzés lehetőséget kínált arra, hogy a nyilvános sajtótájékoztatón megkérdezzük tőle, támogatja-e a magyar középpályás megszerzését.

„Az Internél a jövő építése mostanság kiemelt feladat, mert ez az idény egy változási folyamat, nagyszabású átalakítás első éve – válaszolta a 37 éves tréner. – Több mint egy csapatra való új játékos érkezett a szezonban, és ez a tendencia nem ért véget, másokat is figyelemmel követ a klub. Ám mivel nincs átigazolási időszak, és éppen a küszöbön álló Európa-liga-mérkőzésünkre készülünk, inkább a jelenről beszélnék.”

Mellesleg könnyen előfordulhat, hogy Stramaccioninál a jelenben gondolkodás nem szabad választás, hanem kényszerhelyzet: rebesgetik, ha csapata a CFR elleni párharcban vagy a Milan elleni hét végi derbin elbukik, az edzőnek távoznia kell.

TOVÁBBI OLASZ VÉLEMÉNYEKET DZSUDZSÁK BALÁZS ÉS AZ INTERNAZIONALE VISZONYÁRÓL A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHAT!

EURÓPA-LIGA, A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ A MAI PROGRAM
18.00: Rubin Kazany (orosz)–Atlético Madrid (spanyol)

Az első mérkőzésen: 2–0
19.00: CFR Cluj (romániai)–Internazionale (olasz)
Az első mérkőzésen: 0–2
19.00: Dnyipro (ukrán)–Basel (svájci)
Az első mérkőzésen: 0–2
19.00: Lazio (olasz)–Mönchengladbach (német) (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 3–3
19.00: Lyon (francia)–Tottenham (angol) (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–2
19.00: Metaliszt (ukrán)–Newcastle (angol)
Az első mérkőzésen: 0–0
19.00: Genk (belga)–Stuttgart (német)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.05: Benfica (portugál)–Leverkusen (német) (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 1–0
21.05: Bordeaux (francia)–Dinamo Kijev (ukrán)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.05: Chelsea (angol)–Sparta (cseh)
Az első mérkőzésen: 1–0
21.05: Fenerbahce (török)–BATE (fehérorosz)
Az első mérkőzésen: 0–0
21.05: Hannover (német)–Anzsi Mahacskala (orosz) (Tv: Story4)
Az első mérkőzésen: 1–3
21.05: Liverpool (angol)–Zenit (orosz) (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–2
21.05: Olympiakosz (görög)–Levante (spanyol)
Az első mérkőzésen: 0–3
21.05: Steaua Bucuresti (román)–Ajax (holland)
Az első mérkőzésen: 0–2
21.05: Plzen (cseh)–Napoli (olasz)
Az első mérkőzésen: 3–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik