Nápolyban az elnök elégedettebb a győzelemmel, mint az edző

Vágólapra másolva!
2008.09.19. 11:33
Az UEFA-kupa első fordulójának csütörtöki mérkőzésein az AC Milan találkozóját megkülönböztetett figyelem övezte. Carlo Ancelotti alatt a bajnokság kezdete óta inog a kispad, így egy esetleges rossz eredmény a nemzetközi kupában az utolsó csepp lehetett volna a pohárban…
Christian Maggióék (balra) egygólos előnnyel utaznak Lisszabonba
Fotó: Reuters
Christian Maggióék (balra) egygólos előnnyel utaznak Lisszabonba
Christian Maggióék (balra) egygólos előnnyel utaznak Lisszabonba
Fotó: Reuters
Christian Maggióék (balra) egygólos előnnyel utaznak Lisszabonba

A Milan UEFA-kupa-mérkőzése nem hozta lázba a piros-feketék szurkolóit: a Zürich elleni győzelmet mindössze 25 000 néző tekintette meg a helyszínen. A nemzetközi szaksajtó nagy része Carlo Ancelotti „megmeneküléseként” összegzi a mérkőzést. A csapat játékosai úgy érzik, a 3–1-es siker lendületet adhat a bajnokságra is, ahol a Milan a hétvégén a Lazióval találkozik.

„A gólomnál fontosabb, hogy a csapat jól játszott, és győzött, így ebből önbizalmat meríthetünk” – nyilatkozta a mérkőzés után a harmadik gól szerzője, Marco Borriello. „Mindig is mondtam, hogy nem a technikai képességek számítanak, hanem az emberi értékek” – tette hozzá a csatár.

Egy másik olasz csapat, a Napoli is győzelemmel kezdte párharcát. A nápolyiak elnöke sikerként könyvelte el a Benfica elleni 3–2-t, egyben a klub visszatérését az európai kupaporondra.

„Csodálatos győzelmet arattunk egy csodaszép stadionban. Felhőtlenül boldog vagyok, hogy legyőztünk egy ilyen nagyszerű csapatot. Nálunk van az előny, ez lelki töltetet adhat a visszavágóra” – lelkendezett Aurelio De Laurentis presidente, aki egyedül amiatt szomorkodhat, hogy a csapat argentin támadója, Ezequiel Lavezzi súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

A csapat edzője, Edy Reja már nem volt ennyire elégedett a mérkőzést követően. „Súlyos árat fizettünk tapasztalatlanságunkért. Ráadásul szerencsénk sem volt, hiszen jól játszottunk, és megfelelő volt a hozzáállásunk. Bár legyőztük a Benficát, kicsit keserű a szám íze, mert 3–1-re kellett volna nyernünk” – kesergett Reja a portugálok szépítő találatán.

A spanyoloknak felemás volt az első forduló első játéknapja: a Sevilla és a Racing Santander hazai pályán győzött, ugyanakkor a Valencia és a Deportivo La Coruna meglepetésre kikapott idegenben.

A kétszeres UEFA-kupa-győztes Sevilla a Bodnár Lászlót végig a soraiban tudó Salzburgot győzte le 2–0-ra. Manolo Jiménez, az andalúziaiak edzője szerint csapatának nem árt a figyelem a visszavágón sem.

„Annak ellenére, hogy a Salzburg nem erős csapat, jól játszottak és megnehezítették a dolgunkat. Európában már nincsenek könnyű riválisok, ezért borzasztó fontos volt, hogy előnyt szereztünk a visszavágóra. Ausztriában teljes koncentráció szükséges” – mondta a szakember, akinek csapata a hétvégén városi derbit játszik a bajnokságban a Betis ellen.

UEFA-KUPA

1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
AC Milan (olasz)– FC Zürich (svájci) 3–1
FC Timisoara (román)– Partizan Beograd (szerb) 1–2
Hertha BSC (német)– St. Patrick’s (ír) 2–0
Baník Ostrava (cseh)–Szpartak Moszkva (orosz) 0–1
Besiktas (török)–Metaliszt (ukrán) 1–0
Portsmouth (angol)–Vitória Guimaraes (portugál) 2–0
Kayserispor (török)–PSG (francia) 1–2
Sevilla (spanyol)–Salzburg (osztrák) 2–0
VfL Wolfsburg (német)–Rapid Bucuresti (román) 1–0
Sampdoria (olasz)–FBK Kaunas (litván) 5–0
Marítimo (portugál)–Valencia (spanyol) 1–0
Dinamo Zagreb (horvát)– Sparta Praha (cseh) 0–0
Omonia (ciprusi)–Manchester City (angol) 1–2
Young Boys (svájci)–Club Brugge (belga) 2–2
Nancy (francia)–Motherwell (skót) 1–0
Everton (angol)– Standard Liége (belga) 2–2
Napoli (olasz)–Benfica (portugál) 3–2
Bellinzona (svájci)–Galatasaray (török) 3–4
NEC (holland)– Dinamo Bucuresti (román) 1–0
Racing Santander (spanyol)– Honka (finn) 1–0
APOEL (ciprusi)–Schalke 04 (német) 1–4
Liteksz (bolgár)–Aston Villa (angol) 1–3
Setúbal (portugál)– Heerenveen (holland) 1–1
Brann (norvég)–Deportivo La Coruna (spanyol) 2–0
Austria Wien (osztrák)–Lech Poznan (lengyel) 2–1
Slavia Praha (cseh)–Vaslui (román) 0–0
Slaven Belupo (horvát)– CSZKA Moszkva (orosz) 1–2
Bröndby (dán)–Rosenborg (norvég) 1–2
Cserno More (bolgár)–VfB Stuttgart (német) 1–2
Rennes (francia)–Twente (holland) 2–1
Csacsak Borac (szerb)–Ajax (holland) 1–4
Tottenham Hotspur (angol)–Wisla Kraków (lengyel) 2–1
FC Moszkva (orosz)–FC Köbenhavn (dán) 1–2
Zilina (szlovák)–Levszki Szófia (bolgár) 1–1
Borussia Dortmund (német)–Udinese (olasz) 0–2
Braga (portugál)–Artmedia (szlovák) 4–0
Feyenoord (holland)–Kalmar FF (svéd) 0–1
Hamburger SV (német)–Unirea Urziceni (román) 0–0
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)– St. Étienne (francia) 1–2
Nordsjaelland (dán)– Olympiakosz (görög) 0–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik