Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2025.07.31. 07:24
null
Szijjártó Péter (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Négy konzul segíti csütörtökön a Maribor–Paks futballmérkőzésre kilátogató magyar szurkolókat Szlovéniában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén az MTI-vel Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az UEFA Konferencialiga-selejtezőre 150 vendégjegy talált gazdára.

„Természetesen a paksi szurkolókat is segítik majd a konzuljaink, közülük ketten várják majd őket a tornyiszentmiklósi határátkelőhelyen, ketten pedig a stadionban, és biztosítjuk a határon való átlépés segítését a visszafele, hazafelé tartó szurkolóknak is” – tudatta.

„A mérkőzés helyszínén a konzuljainkat bátran keressék, hogyha bármilyen segítségre szükségük van” – tette hozzá.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik, ezúttal is már reggel hat órától: +386 40 478 336.

„Ezt a számot lehet hívni bármilyen ügyes-bajos dologgal, tehát konzuljainkhoz forduljanak bizalommal, és reméljük, hogy a paksi szurkolók is sikerélményekkel tele térnek majd haza” – összegzett.

 

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
1 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
1 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
4 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
11 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
23 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25